Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzlenyúlás Budapesten is

Valószínűsíthető, hogy a budapesti útfelújítások kapcsán a főváros vezetése nem tud elszámolni 580,5 millió forinttal - hívta fel a figyelmet György István.


Dátum: 2007-10-12 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:50.125262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pénzlenyúlás Budapesten is (György István)

A PRO Régió Ügynökség előterjesztését sem az augusztusi, sem a szeptemberi ülésen nem tárgyalta a regionális fejlesztési tanács monitoring bizottsága, sőt a mai ülésen is levették a napirendről. Látszik, hogy bajban vannak a döntéshozók, hiszen a PRO Régió Ügynökség anyaga egy auditált jelentés - jegyezte meg György István. Valószínűsíthető, hogy a budapesti útfelújítások kapcsán a főváros vezetése nem tud elszámolni 580,5 millió forinttal. Ha Magyarországon egységes jogrend érvényesül, akkor ennek súlyos következményei lesznek - húzta alá. A főváros vezetése közleményekben magyarázta, hogy összességében a támogatások 96 százaléka műszakilag beépítésre került, tehát nincs szó törvénytelen eszközökről. A fővárosi Fidesz-frakció tagja ezt csúsztatásnak nevezte, mivel utanként kötöttek támogatási szerződést, utanként kell elszámolni a felvett pénzekkel. Ennek kapcsán a politikus elmondta, hogy az eredeti szerződés szerint kifizették azokat az útszakaszokat, amelyekről a PRO Régió Ügynökség jelentése műszaki-tartalmi hiányosságokat állapított meg. Ha ez a feltételezés beigazolódik, és megerősíti a műegyetemi vizsgálat is, akkor kijelenthető, hogy műszaki-tartalmi problémák is vannak, amelyek már a bűncselekmény gyanúját is felvethetik - jelentette ki.

Kimondható, hogy végre egyszer a politikának is felelősséget kell vállalni a szakmai hibákért. Demszky Gábornak egy közel 600 millió forintos pályázati elszámolási probléma tekintetében feltétlenül fennáll a politikai felelőssége - szögezte le György István.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3716, 'source_type': 'media', 'source_id': 1239, 'target_type': 'article', 'target_id': 74760, 'relation_type': 'describes'}