Budapest az egész nemzeté
Tarlós István budapesti várospolitikusként látogatott el Tatabányára, ahol megbeszélést folytatott Bencsik János polgármesterrel.
Dátum: 2007-10-12 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:50.798966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP frakcióvezetője egyebek mellett elmondta: nagyra értékeli, hogy az idén hatvan éves Tatabányán sikerült megvalósítani a gazdasági szerkezetváltást, s ennek köszönhetően a fővárosinál is alacsonyabb, négy százalékos a munkanélküli ráta. Nagy teljesítménynek nevezte, hogy a tatabányai önkormányzat az állami támogatások hiánya ellenére ilyen szép számban működtet óvodákat, iskolákat.
Bencsik János az együttműködési lehetőségek között említette, hogy országgyűlési képviselőként támogatta azt a kezdeményezést, mely szerint a 4-es metróvonalat meg kell hosszabbítani a budaörsi Virágpiacig, de akár Budaörsig is.
Kifejtette: a nyugati agglomerációból érkező autóforgalom oly mértékben megnövekedett, hogy ez a megoldás nem csak forgalomszervezési, hanem környezetvédelmi és időgazdálkodási előnyöket is magában foglal.