Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álcázott MSZP-s aláírásgyűjtés?


Dátum: 2007-10-12 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:54.610101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Történt a mai nap folyamán, hogy a fonyódi piacon az MSzP-s K. G. és aktivistái ingyen osztogattak cukrot és olajat. Mérhetetlenül nagy volt az öröm, senki sem foglalkozott azzal, hogy az ingyen cukorért (kb. 1000 Ft értékben) egy aláírást is kértek tőle. Persze

mindezt egy olyan papírra amin nem szerepelt semmi, csak a nevek sorakoztak egymás alatt. Gondolhatta a sok elégedett ember, hogy bizonyára az átvételt kell aláírni. De vajon mihez is adták valójában a nevüket? Lehet, hogy tudatlanul, de így erősítették meg akaratuk ellenére Gyurcsány valamelyik újabb agy rémét? Szép számban tudtak aláírást gyűjteni, hiszen ma piac nap volt Fonyódon. Nem lehetne-e valahonnan megtudni, hogy mit is takar ez a mai MSzP- akció? Azóta már azt is megtudtam, hogy ez nem csak helyi akciója volt az MSzP-nek, hanem országos osztogatással egybekötött aláírás gyűjtés. Nagyon szeretném tudni, hogy a FIDESZ mit gondol minderről és miért nem tesznek ellene?

(Sz.)

Kapcsolódó elemek