Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adócsaló szedeti az adót?

Balsai István szombaton megtartott sajtótájékoztatóján a minap kipattant újabb, Veres Jánossal kapcsolatos ügyre utalva elmondta: a Fidesz azt követeli Gyurcsány Ferenctől, hogy vonja meg a bizalmat pénzügyminiszterétől.


Dátum: 2007-10-13 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:19:58.696792, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Adócsaló szedeti az adót? (Balsai István)

Kabait kihallgatták tanúként, Veres Jánost azonban nem - jegyezte meg a fideszes képviselő. Elmondta: a jelenlegi pénzügyminiszter 1995 májusában megszabadult üzletrészétől, de a barátság megmaradt, sokszor és nagyon sokat kampányoltak együtt. Balsai rámutatott: nem mindegy, hogy "az ország költségvetését, az adók beszedését, kiróvását, a hatalmas méretűre fejlesztett adóhivatali apparátus miniszteri irányítását, a célzott vagyonosodási vizsgálatdömpinget ki képviseli a magyar kormányban, ki képviseli az Európai Unió miniszteri fórumain, és általában kit tisztelhetünk pénzügyminiszterként Kossuth Lajos utódaként".

Balsai István felidézte Veres, az ügyet firtató újságírói kérdésekre adott válaszait, amelyek szerint nem tudott a hamis számlák alapján történt áfavisszaigénylésről, nem tudott a büntető eljárásról, s arról sem, vissza kellett-e fizetnie a kft-nek ezt a pénzt.

Azt szeretnénk ezek után követelni Veres János főnökétől, Gyurcsány Ferenctől, hogy ha valóban komolyan gondolja a közélet kifehérítését, akkor mindenek előtt vonja meg a bizalmat a pénzügyminisztertől, jelentette be Balsai, mert mint mondta, "nem töltheti be ezt a tisztséget egy olyan személy, aki korábbi üzleti tevékenysége során jogerősen lezárt bírósági ügyben fellelhető szakvélemények szerint közel 55 millió forint jogosulatlan adóvisszatérítésben részesült, az adócsalás miatt jelenleg jogerős büntetését töltő társával együtt" - hangsúlyozta a fideszes politikus. Hozzátette: mindaddig, amíg ez nem történik meg, minden - akár a korrupcióellenes küzdelem, akár a közélet kifehérítése, vagy az adómorál tekintetében - elhangzó kormányzati kijelentés teljes mértékben komolytalan és hiteltelen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2752, 'source_type': 'media', 'source_id': 1240, 'target_type': 'article', 'target_id': 74774, 'relation_type': 'describes'}