Díszkivilágítást kapott a bánhidai református templom
Külső és belső díszkivilágítást kapott a bánhidai református templom.
Dátum: 2007-10-15 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:21.321006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tatabánya történelmi városrészében megvalósuló beruházást a település várossá nyilvánításának hatvanadik, és a Bánhidai Református Egyházközség önállóvá válásának ötvenedik évfordulója alkalmából avatták fel.
A kivitelezés összköltsége másfélmillió forintba került. Bencsik János polgármester köszöntőjében a bánhidai gyülekezet közösségszervező, szociális munkáját méltatta, amely nélkülözhetetlen része a város mindennapjainak.
A hálaadó istentiszteleten Dr. Márkus Mihály püspök hirdetett igét. A Bagolyvárként ismert bánhidai református templom a tavalyi tetőfelújítást követően idén ezzel a díszkivilágítással szépült tovább.
A templomtorony három oldalról külső, zöldes árnyalatú világítást kapott, míg a harangrésznél belső, a meleg napsugarakra emlékeztető sárgás fények teszik ünnepélyessé a megvilágítást.