Makó: Petíció a GKM-nek
Az M43-as főközlekedési út mielőbbi megépítéséért, a 43-as út karbantartási és útjavítási munkálatainak soron kívüli elvégzéséért petíciót adott át hétfőn a makói képviselőtestület Fidesz-frakciója a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) bejáratánál a tárca képviselőjének.
Dátum: 2007-10-15 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:22.859566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A petíciót Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője vette át.
A több mint 15 ezer ember által aláírt petícióban írásbeli garanciát kérnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Kóka János gazdasági és közlekedési minisztertől az M43-as főközlekedési út mielőbbi megépítésére, illetve kérik a jelenlegi 43-as út karbantartási és útjavítási munkálatainak soron kívüli elvégzését.
Márton Imre önkormányzati képviselő, a makói képviselőtestület Fidesz-frakciójának vezetője az MTI-nek követelésük indokaként elmondta: Románia és Bulgária európai uniós csatlakozásával január óta a 43-as úton a teherforgalom megháromszorozódott, a személyforgalom megduplázódott ezen az útszakaszon. Az út minősége nem bírja el a megnövekedett a forgalmat, a kátyús úttesten jelentősebb felújításokat kellene végezni a közlekedés biztonsága érdekében.
Márton Imre elmondta: remélik, hogy a 2008. évi költségvetés tervezésénél figyelembe veszik kérésüket, és beépül az állami költségvetésbe az útszakasz felújításához szükséges pénzügyi forrás.
A petíció átadását követően a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közleményben tudatta, hogy a tárca elkötelezett a M43-as megépítése mellett.
A közlemény szerint a GKM kiemelten kezeli a IV. Helsinki folyosó magyarországi szakaszának teljes kiépítését. A közlekedők 2005-ben vehették igénybe az M5 autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti szakaszát, amellyel együtt az M43 első szakasza is megépült. Az M43 gyorsforgalmi út további két szakasza szerepel a 2007 és 2013 közötti infrastrukturális fejlesztések között, ami szerepel a 1004/2007. (I.30.) kormányhatározatban.
A Szeged és Makó közötti szakasz előkészítettsége lehetővé tette, hogy a projekt bekerülhessen az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedési Operatív Program (KözOP) első akciótervéről szóló 1063/2007. (VIII. 15.) kormányhatározatba.
A GKM közlése szerint a megvalósítás megkezdését eddig hátráltatta, hogy a nyomvonal keresztezi az algyői szénhidrogén-mezőt. A területszerzés folyamatban van, a szükséges műszaki tervek és engedélyek rendelkezésre állnak, így a szénhidrogén-mező ügyében a Mol-lal a közeljövőben megkötendő megállapodás után - műszaki oldalról - lehetségessé válik a beruházás indítása.
A tárca közölte: döntöttek arról is, hogy - a korábbi tervektől eltérően - a teljes Szeged-Makó szakasz 2x2 sávos autópályaként valósuljon meg.
A GKM tájékoztatása szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy az M43-as Makó és országhatár közötti szakasza is minél előbb megépüljön. A tárca szándéka, hogy a szükséges engedélyek megszerzését követően az M43 Makó és országhatár közötti szakasza is még a KözOP első akciótervének időhorizontján megvalósulhasson.
A GKM közleményében szerepel, hogy az M43 teljes magyarországi szakaszának kiépítése a térség közlekedési problémáit döntő részben meg fogja oldani. Az említett szakaszok átadásáig a GKM az Útpénztár terhére felújítási és forgalombiztonsági beavatkozásokat végez a 43-as számú főúton. Erre az úthasználati díjrendszer 2007. április 1-jei megváltoztatásából - a nehéz tehergépjármű forgalom számára egyes főúti szakaszokon a díjfizetési kötelezettségből - származó többletbevétel teremtette meg a lehetőséget.
A 43-as számú főúttal kapcsolatos feladatok pontosítása érdekében a tárca az érintett településekkel megállapodás megkötését tervezi 2008. év elején - áll a közleményben.