Támogatja a Fidesz Törökország védelmi segítségét
A Törökországnak nyújtott, s a NATO-szövetség keretében biztosított támogatást szükségesnek tartja a Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója - döntött a képviselőcsoport kedd esti, e tárgyban összehívott rendkívüli frakcióülésén. A Fidesz a korábbi javaslathoz képest módosításokkal tartja csak elfogadhatónak a határozati javaslatot, jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes vezetője a frakcióülést követő sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-02-18 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:53.058850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ellenszavazat nélkül úgy döntött a Fidesz képviselőcsoportja, hogy szükségesnek tartja a Törökországnak nyújtott, s a NATO-szövetség keretében biztosított támogatást. Garanciákat kér azonban arra vonatkozóan, hogy ezzel a határozattal Magyarország Törökországnak segít, és nem az Irak elleni háborúhoz vezető lépést tesz az ország.
A Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy a NATO által meghatározott és a NATO-főtitkár által már megismertetett védelmi eszközök ne az indoklásban, hanem a határozat szövegében kapjanak helyet. Ugyanígy szükségesnek tartja azt is, hogy hazánk ne általános átkelést biztosítson, hanem - a NATO-szabályzatnak is megfelelően - csak a kijelölt közutakat és vasútvonalakat vehesse igénybe az amerikai fél.
A Fidesz egyúttal visszautasítja a szocialisták és a szabad demokraták hétfő délutáni minősíthetetlen nyilatkozatait, és leszögezi: a NATO és az Európai Unió nem a Varsói Szerződés, itt nem ukázt hajtunk végre, ebben a világrendben minden felelős politikai erőnek mérlegelnie kell Magyarország elemi biztonsági érdekeit. A fidesz felhívja tehát a figyelmet arra, hogy ennek fényében vizsgálják meg a Jacques Chirac és Javier Solana ma ismertté vált, a Medgyessy-kormányra vonatkozó kritikáit.
fidesz.hu