Teljes káosz a 2008-as költségvetéssel kapcsolatban
Jelenleg a bizonytalanság, és a kiszámíthatatlanság a legnagyobb probléma a családok és a települési önkormányzatok életében - jelentette ki a Lánchíd Rádióban Hoffman Pál, Tököl polgármestere.
Dátum: 2007-10-15 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:27.294000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezető szerint az, hogy teljes a káosz a 2008-as költségvetéssel kapcsolatban, teljesen tervezhetetlenné teszi mind az emberek, mind a városok, falvak életét. A politikus hozzátette: hónapokig folyt a vita az iparűzési adóról, továbbra sem tisztázott, hogy bevezeti-e a kormány az ingatlanadót, mint ahogy az sem, összevonják-e végül a vállalkozókat terhelő kisadókat és ha igen melyeket.
Hoffman Pál szerint ha igazak a hírek, hogy jövőre 10 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az önkormányzatok, ráadásul 40 százalékos áramáremelés várható, akkor a kis és közepes települések a mostaninál is nehezebb helyzetbe kerülnek. Sokan közülük már eddig is kölcsönök felvételével próbáltak talpon maradni, de jövőre - állítólag - már a hitelfelvételre sem lesz lehetőségük.