Kerékbetört fogyatékosügyi program
Hirt Ferenc fideszes képviselő Meddig lesz még kerékbe törve a Magyar Fogyatékosügyi Program címmel nyújtott be interpellációt Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterhez.
Dátum: 2007-10-15 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:28.593078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felszólalásában a politikus az Országgyűlés által is elfogadott új Országos Fogyatékügyi Programmal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket hiányolta.
Hirt szerint a fogyatékkal élők elvárják a kormánytól, hogy a szerzett jogok és kedvezmények felszámolása helyett "érezhető életminőségi javulást" biztosítson számukra.
Emlékeztetőül elmondta, hogy 2001-ben a polgári kormány a fogyatékosügyi programra több mint 1 milliárd forint hazai forrást rendelet, míg a 2007-es költségvetésben ennek már a tizede sem szerepelt.
A kormány a program kommunikációjában 60 milliárd forintos forrást ígér, amelyet a fogyatékosok helyzetének javítására kíván fordítani - emlékeztetett a politikus, aki az ügyben történt konkrét intézkedésekről érdeklődött Lamperthnál.
Hirt arra is kíváncsi volt, hogy az érintettek miben reménykedhetnek jövőre, a beígért fejlesztésekből mi valósul meg.
Lamperth Mónika válaszában elismerte, hogy az Orbán-kormány időszakához képest most valóban jóval kevesebb pénz - mindössze 45 millió forint - áll rendelkezésre, aminek oka szerinte az, hogy "eltérő stratégia" alapján készültek a költségvetések.
Lamperth úgy vélte, a Fidesz-kormány éveihez képest "nagyságrendekkel nagyobb" összeg jut a célra, "csak tudni kell, hol kell keresni ezeket a forrásokat".
Szerinte "bizonyított", hogy az MSZP-SZDSZ kormány a Fidesz-kormány alatti összegek sokszorosát fordítja a fogyatékosokra.
Hirt Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009 végéig akadálymentesíteni kellene az egészségügyi intézményeket, ám még a tervek sem készültek el.
A képviselő szerint ugyanígy a fogyatékosügyi programban szereplő monitoring bizottságról sem lehet tudni semmit.
A fideszes képviselő nem, de az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a miniszter válaszát.