Nyomasztó teherviselés, avagy az időskor méltósága
"Nyomasztó teherviselés, avagy az időskor méltósága" címmel interpellációt nyújtott be Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszterhez Mátrai Márta.
Dátum: 2007-10-15 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:28.933880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felhívta a figyelmet arra, hogy a szociális válság, a nyomasztó teherviselés, megtépázta az időskor méltóságát. Mivel Lamperth Mónika Kaposvár országgyűlési képviselője, egy ottani példát hozott fel. Ismertette, hogy a Kaposvári Liget Szociális Otthonban is drámaian megemelkedtek a térítési díjak. A kormány szociális érzékenysége kapcsán az itt élő idős embereknek 91 500 forintot kellene fizetni az eddigi 53 000 forint helyett. A törvény szerint, ha a térítési díj meghaladja a nyugdíj 80 százalékát, a különbözet a hozzátartozót terheli - emlékeztetett, s megjegyezte, hogy egy olyan család számára, ahol két gyermeket nevelnek a szülők, minimálbérért dolgoznak, vagy netán az egyik munkanélküli, ez óriási terhet jelent. "A gyermek taníttatása, a közüzemi számlák kifizetése, az élelmiszer árak drasztikus emelkedése Ön szerint lehetővé teszik, hogy ezek felett a kormány döntése miatt az idős hozzátartozó után havonta 38 000 forintot fizessenek a szociális otthonnak? Tudja-e Miniszter Asszony, hogy hány idős ember tudta vállalni a megemelt térítési díj megfizetését? A 62 lakóból mindössze 2 fő. Az önkormányzat azonban szociálisan érzékeny, mivel átvállalta a többletköltséget, ami 3 millió Ft-ot jelent havonta" - szögezte le a politikus.
Elmondta, Lamperthnek, mint volt önkormányzati miniszternek pontosan tudnia kell, hogy a települések teherviselése is véges, hiszen a megszorító intézkedések az intézményhálózat működését is veszélyeztetik.
Mátrai Márta a következő kérdéseket tette fel a tárca vezetőjének:
- Mi lesz azokkal a szociális intézményekkel, ahol sem a hozzátartozó, sem az önkormányzat nem képes helytállni a tartozásokért?
- Mi lesz az idős emberekkel?
- Hova kerülnek Ön szerint?
- Ki látja el őket?
- Ki biztosítja számukra a méltó időskort és a szociális biztonságot?
Lamperth Mónika válaszában egyetértett abban, hogy az idősek tiszteletet érdemelnek. Megítélése szerint a minisztérium védi az érdekeiket, az állami felelősség pedig közös, ezért szerinte az önkormányzat is lehetne szociálisan érzékenyebb.
Viszontválaszában Mátrai Márta felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányzat bőven hozzájárult, hogy ez a szociális válság kialakulhatott. Mint mondta, a miniszter nem válaszolt arra, hogy a szociális intézményekben az idősek hogyan éljenek tovább, ezért a választ nem fogadja el. A T. Ház azonban 159 igen, 111 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta azt.