Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány zsarolási kísérlete kifulladt

A hét végén mindenki láthatta, hogy Gyurcsány Ferenc zsarolási kísérlete kifulladt - szögezte le Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-10-15 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:33.832353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hét végén mindenki láthatta, hogy Gyurcsány Ferenc zsarolási kísérlete kifulladt: a miniszterelnök elképzeléseit a saját frakcióján belül is mindössze 48-an támogatták - emlékeztetett Szijjártó Péter.

Ez két dolgot mutat - fogalmazott a Fidesz szóvivője -, egyrészt azt, Gyurcsány Ferencnek, aki most már a végletekig kezd meggyengülni, nehéz lesz a parlament egészének támogatását megnyerni olyan ügyekhez, amelyhez a saját pártján belül is elenyésző támogatottsággal rendelkezik. Másrészt pedig azt - tette hozzá -, hogy a szocialista képviselők is belátták: ezek a javaslatok nem a helyzet érdemi megoldását szolgálják, hanem ezekkel akarja Gyurcsány elterelni a figyelmet azokról a korrupciós botrányokról, amelyek körülveszik a szocialista pártot.

Felidézve Veres János botrányát úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc kormányának pénzügyminisztere olyan ember, akinek egy korábbi cége az ő tulajdonlása, illetőleg ügyvezetése alatt adócsalás-botrányba keveredett.

Szijjártó Péter aláhúzta: a Fidesz eddig is részt vett az ötpárti egyeztetéseken és ez után is részt fog venni.

Kapcsolódó elemek