Nyakó fantasztikus!
Dátum: 2007-10-15 19:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:35.764937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP reformellenes népszavazásnak és pénzkidobásnak tartja a Fidesz által a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról kezdeményezett referendumot - mondta Nyakó István, a párt szóvivője hétfőn. Ez egy reformellenes népszavazás, amely elsősorban pénzkidobás, mert már most elbukott - fogalmazott az MSZP szóvivője.
...
Arra a kérdésre, hogy az MSZP által kezdeményezett népszavazást nem tartja-e pénzkidobásnak, Nyakó István azt mondta, hogy véleménye szerint nem, mert régi adóssága a politikai elitnek, hogy a közélet tisztaságát érintő, például az összeférhetetlenségre, a pártfinanszírozásra vonatkozó kérdéseket végre rendezze.