Mi lesz a Homokhátság sorsa?
Ékes József napirend előtti felszólalásában a Duna-Tisza közi Homokhátság problémáira hívta fel a figyelmet.
Dátum: 2007-10-16 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:45.640891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ékes József aggasztónak tartja, hogy Magyarország vízgazdálkodása bekerült a privatizációs csomagba. Annyi azonban sikerként könyvelhető el, hogy a "Lex MOL" törvény keretein belül benyújtott fideszes módosító indítvány elérte azt, hogy legalább a hazai vízkészlet megóvását stratégiai ágazatként kezelik - tette hozzá.
Az ezredfordulóra a gazdasági és társadalmi változások következményeként jelentősen csökken hazánkban a vízfogyasztás, és a szennyező anyagok kibocsátása. Ugyanakkor azonban az elmúlt időszak lényegesen szárazabb meteorológiai viszonyai miatt számtalan gond keletkezett, és ezek a jövőben egyre nagyobb problémákat fognak eredményezni - hívta fel a figyelmet Ékes József. Jelentősen csökkent a Duna-Tisza közi Homokhátság talajvízszintje - hangsúlyozta. A képviselő elmondta: itt a vízminőségi problémák miatt bezárásra kerültek a vízművek, és kármentesítési programok keretében folyik a vízbázisokat ténylegesen veszélyeztető szennyezőforrások felszámolása.
A politikus kitért arra is, hogy az éghajlat várható szárazsági folyamatai miatt a jelenleginél is nagyobb szerepet kap a belvizek összegyűjtése és visszatartása, miáltal a lefolyás a nyári időszakban várható csökkenése részben mérsékelhető és pótolható.
Ékes József leszögezte: nem szabad a költségvetésnek elodáznia a Homokhátság problémáinak megoldására vonatkozó programok finanszírozását.