Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Debreceni Őszi Fesztivál!

Tegnap este vette kezdetét a két hétig tartó Debreceni Őszi Fesztivál, a Bogányi testvérek különleges koncertjével.


Dátum: 2007-10-16 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:46.806093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Négy testvér egyszerre mutatta meg tehetségét a színpadon: fuvolát, csellót, zongorát, fagottot szólaltattak meg mesteri módon, a Kölcsey Központ Nagytermében.

A folytatásban fellép az EDDA unplugged koncertjével, Sebestyén Márta a Düvő Népi Zenekarral, a Szegedi Kortárs Balett a Carmina Burana című táncjátékkal.

Debrecenbe látogat Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán, Váncsa István és Kass János, valamint a gyerekek kedvence, Halász Judit. Hallhat majd a közönség híres gitár-triót, nézhet Frankofón filméjszakát, vagy Marica grófnőt, végül pedig tapsolhat a Talamba Ütőegyüttes legújabb vérpezsdítő műsorának október 30-án.

Kapcsolódó elemek