Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meneszthetik a révkomáromi Magyar Múzeum igazgatóját

Szlovákiában a révkomáromi Magyar Múzeum igazgatójának menesztését tervezik, mert az intézmény vezetősége részt vett a Terror Háza kitelepítésről szóló kiállításának megnyitóján. A szlovák kulturális miniszter a közelmúltban arra szólított fel, hogy ne használjanak a szlovákiai magyar tankönyvekben magyar helységneveket és földrajzi neveket - tájékoztatott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke egy televíziós interjúban.


Dátum: 2007-10-16 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:49.331938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos indoklás szerint mindössze azért kell távoznia a révkomáromi Magyar Múzeum igazgatójának, mert részt vett a Terror Háza kitelepítésről szóló kiállításának megnyitóján, illetve a hasonló brüsszeli esemény munkálataiban - nyilatkozta Németh Zsolt a Duna Televízió műsorában.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke elmondta: "Caplovic úr, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a múzeum igazgatójának kirúgása érdekében. Sőt annak érdekében is, hogy a múzeum megszűnjön."

"További abszurditás az ügyben - folytatta Németh Zsolt -, hogy a kulturális miniszter a közelmúltban levélben szólította fel a szlovák tankönyvkiadót, hogy nem lehet a magyar tankönyvekben a helységneveket és földrajzi neveket magyarul használni. Még úgy sem, hogy a magyar mellett szerepeljen a szlovák megnevezés."

A fideszes politikus az ügy hátterében rejlő összefüggéseket nem a magyar kormány Benes-dekrétumokkal kapcsolatos álláspontjában látja, sokkal inkább a szlovák kormánykoalíció összetételével magyarázza, amely egyfajta politikai "magyartalanítást" tűzött ki célul.

Németh Zsolt szerint egy rasszista politikai párt bevonásával a szlovák kormány a szélsőséges eszmerendszer rabjává vált. Úgy vélte: az ügy megoldásához a legnagyobb magyarországi egyetértésre van szükség. Hozzátette: szerencsére Szlovákia egyelőre nem tud éket verni a magyar politikai szereplők, illetve a magyarországi pártok képviselői között.

Kapcsolódó elemek