Célzott adócsökkentés kell
Átfogó, radikális adócsökkentés a gazdaság jelenlegi helyzetében nem hajtható végre, az élőmunka-terhek csökkentésére, a munkahelyteremtés és a beruházások ösztönzésére, célzott adócsökkentésre azonban szükség van - hangsúlyozta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden Budapesten.
Dátum: 2007-10-16 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:54.723545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarországi svájci, az olasz, a brit és a német kamarák, valamint a Joint Venture Szövetség által szervezett rendezvényen az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának fideszes elnöke a legfontosabb teendők közé sorolta a bizalom és a hitelesség visszaállítását, a fiskális konszolidációt, az euró bevezetéséhez szükséges lépéseket illetően a társadalmi konszenzus megteremtését, valamint a versenyképesség javítását szolgáló intézkedéssorozatot, közöttük a célzott adócsökkentést.
Varga Mihály hozzátette: a vállalkozókat sújtó terhek csökkentésével párhuzamosan szükség van gazdaságfejlesztő programokra is, például a hátrányos helyzetű területek felzárkóztatásához.
A fiskális javaslatok közül az ellenzéki politikus említést tett egy 2-3 évre történő kiadási plafon bevezetéséről, a fiskális fegyelem erősítése érdekében egy ezt felügyelő szerv, tanács, vagy hivatal létrehozásáról, illetve a helyi önkormányzatoknál a működési és felhalmozási kiadások szétválasztásáról. "Időzített bombán ül az ország abból a szempontból, hogy ma nincs felső korlátja egy önkormányzat eladósodásának" - figyelmeztetett az Orbán kormány pénzügyminisztere.
A fiskális fegyelmet vigyázó intézményt illetően elmondta, hogy a Fidesz és a kormány javaslatának célja megegyezik, az ellenzéki párt által javasolt három tagból álló tanács azonban olcsóbb megoldás lenne a kormány elképzelése szerinti 150 fős hivatalnál.
Az önkormányzatokat illetően Varga Mihály ismertette: ma már a helyhatóságok több mint 80 százaléka komoly hitelállománnyal rendelkezik. Az eladósodottság miatti "időzített bomba" veszélyének elhárítására Varga Mihály szerint központi forrásból, például a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül kellene segíteni az önkormányzatokat, hogy megfelelő önerőhöz jussanak az uniós pályázatokhoz. Felül kell vizsgálni a helyi adók rendszerét is, eddig ugyanis egyfajta menekülési útvonalat jelentett a helyi adók emelése a testülteknek - fűzte hozzá. Az ellenzéki politikus szerint szabályozásra, illetve pontos meghatározásra szorul a PPP programokban való önkormányzati részvétel lehetősége is, és nem utolsó sorban a helyhatóságoknál erősíteni kell a költségvetési fegyelmet.
A magyar gazdaság jelenlegi állapotát ismertetve Varga Mihály kritikával illette a 2002 utáni gazdasági folyamatokat, amelyek miatt szavai szerint az ország nemhogy konvergált az EU átlagához, hanem egyre inkább leszakadófélben van. A kedvezőtlen mutatók között említést tett az államháztartás hiányáról, az inflációról, a növekedési ütem csökkenéséről, a magas munkanélküliségről és alacsony foglalkoztatottságról, valamint a hektikus inflációról. A kormányzati intézkedések közül a foglalkoztatás növelésére hozottakat helyesnek nevezte.
Az erős forintárfolyam okait firtató kérdésre röviden annyit mondott: "igazából én sem értem". Majd kifejtette: Magyarország teljesítménye egy kedvező világgazdasági helyzetben romlott, amikor a rendelkezésre álló források bősége a kedvezőtlen mutatók ellenére is finanszírozta a gazdaságot. A pénzbőség azóta csökkent, ám a környező országokhoz képesti kockázati felár, az ország uniós tagsága, a Monetáris Tanács jól működő, kiszámítható inflációs célkövetési rendszere, valamint a lassú konszolidáció megindulása miatt az ország továbbra is vonzó - mondta.