Folytatódik az iskolarombolás
Azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn lesöpörte 60 ezer pedagógus népi kezdeményezését, gyakorlatilag folytatódik az iskolarombolás - jelentette ki Pósán László fideszes országgyűlési képviselő kedden Debrecenben, sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-10-16 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:20:55.588136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus emlékeztetett rá, hogy 60 ezer pedagógus aláírásával pedagógus érdekvédelmi szervezetek kezdeményezték, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a közoktatási törvényt és tárgyalja újra a kötelező óraszámra vonatkozó fejezetet. Korábban ugyanis úgy módosították a közoktatási törvényt, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát heti 20-ról 22 órára emelték. A parlament kormánypárti többsége hétfőn leszavazta a népi kezdeményezés napirendre tűzését.
Pósán László szerint a pedagógusok valós leterheltségét kell vizsgálni, és nem elég - ahogy azt a kormány teszi - az OECD-országokkal összehasonlítani az óraszámokat. Hozzátette: az OECD-országokban a kötelező óraszámba beletartoznak a szakkörök, a felzárkóztató programok, a korrepetálások is, a magyar pedagógusoknak viszont ezeket a feladatokat a kötelező órákon kívül kell ellátniuk. Ehhez járulnak még azok az adminisztrációs feladatok, amelyek az OECD-országok pedagógusait nem terhelik - szögezte le.
A fideszes képviselő úgy vélte, semmibe veszik a pedagógusokat és a gyerekeket azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn napirendre sem vette a népi kezdeményezést. Pósán László kiemelte: a napirendre tűzést egyetlen kormánypárti képviselő sem támogatta. Megfogalmazása szerint a tudás, a magas hozzáadott érték, a képzett munkaerő is veszélybe kerül, amikor a kormányzat "az oktatás egészét tudatosan, módszeresen romboló politikát folytat".