Az adatmásolást az ombudsman elől is elhallgatták
Az emberi jogi bizottság szerdai meghallgatásán az adóhivatal elnöke elismerte: az utazási irodáknál történő kutakodásukkal munkatársai "egy kicsit kiterjesztően" értelmezték a vonatkozó jogszabályt. Ugyanitt az APEH adatmásolási botrányával kapcsolatban az adatvédelmi biztos arra mutatott rá, hogy a szóban forgó adatmentéseket egy 2002 őszén végzett vizsgálat során előle is elhallgatták.
Dátum: 2003-02-19 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:55.170903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke elmondta: egyik igazgatóságuk munkatársai "egy kicsit kiterjesztően" értelmeztek egy jogszabályt, amikor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nyolc utazási irodától adatokat kértek a 300 ezer forintnál drágább utakat vásárlókról.
Király - elmondása szerint - levonta az eset tanulságait, és elrendelte, hogy ilyen típusú nyilatkozatokat a hivatal ne kérjen. Az adóhivatal elnöke arról tájékoztatott, hogy ennek ellenére folytatják a vagyonosodási vizsgálatokat, azonban semmilyen körülmények között nem kívánnak törvénytelen eszközökkel élni.
Az adóhivatal álláspontja szerint a szóban forgó adatkérés nem tekinthető törvénysértőnek, az adóhatóság csak alkalmazta törvényben biztosított jogait.
Az APEH tájékoztatója megállapítja: a konkrét esetben az adatkérés magában foglalta azt az elvi lehetőséget, hogy az adóhatóság birtokába kerüljenek adózónak nem minősülő magánszemélyekre vonatkozó információk, ez azonban ténylegesen nem következett be.
Az APEH elnöke közölte: mivel a jogszabállyal ellentétes helyzet kialakulásának elvi lehetősége ez esetben fennáll, adatgyűjtési rendszerüket pontosítják, és a jogi helyzet végletes tisztázásáig a nyilatkozatkérésnek ezzel a formájával nem élnek.
Az adóhivatalban - a bizottsághoz megküldött írásos tájékoztató szerint - tavaly nyáron az APEH-elnöki teendők átvételével kapcsolatosan külön adatmásolatot készítettek, amely hosszabb időtávlatban is lehetőséget nyújt az "induló állapot" megőrzésére.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a bizottság ülésén úgy foglalt állást, hogy magánszemélyek esetében nincs lehetőség ilyen csoportos adatkérésre, és ha az utazási irodák adatokat továbbítottak volna, akkor jogosulatlan adatkezelés miatt
bűncselekményt követtek volna el.
- Az adatvédelmi törvény pontosan szabályoz és ez olyan kiterjesztő értelmezés, amelyre nem ad lehetőséget - szögezte le.
Péterfalvi Attila úgy foglalt állást, hogy magánszemélyek esetében nincs lehetőség ilyen csoportos adatkérésre, és ha az utazási irodák adatokat továbbítottak volna, akkor jogosulatlan adatkezelés miatt
bűncselekményt követtek volna el.
- Az adatvédelmi törvény pontosan szabályoz és ez olyan kiterjesztő értelmezés, amelyre nem ad lehetőséget - szögezte le.
Az országgyűlési biztos állásfoglalása szerint az APEH teljes adatállományának duplikálása megrendítheti a közhitelű adatnyilvántartásokba vetett bizalmat, mivel az egyszeri adatmentés célja nem teljes mértékben igazolható.
Az ombudsman elmondta: 2002 őszén hivatalból vizsgálatot indított az APEH adatkezeléséről, annak belső szabályozottságáról, az adatforgalom és adatbiztonság kérdéseiről. A vizsgálat megállapításait elküldte az APEH elnökének, azok napokon belül nyilvánosságra kerülhetnek.
Mint mondta: a szóban forgó egyszeri adatmentésről nem értesült, tehát arra nem terjedt ki a vizsgálat.
Vojnik Mária szocialista képviselő az adatkérés kapcsán arra kérte a jogalkotókat és -alkalmazókat egyaránt, hogy zárják minél kisebbre azokat a kapukat, amelyeken keresztül ki lehet bújni a közterhek viselése alól.
Szászfalvi László, az MDF parlamenti képviselője azt firtatta, hogy az APEH adatkérelménél jelen lehetett-e bármilyen külső gazdasági érdek, és vajon nem folytatja-e az adóhatóság vizsgálódásait az autószalonoknál, éttermeknél vagy áruházaknál a nagy értékű vásárlások tekintetében?
Hargitai János fideszes parlamenti képviselő rámutatott: a magyar jogállamiság egyik legsúlyosabb jelenségeként értékelte az esetet, amelynek kivizsgálására - mint közölte - eseti bizottság felállítását kérik az Országgyűléstől.
Hangsúlyozta: már az is gyanúra adhat okot, hogy az adatmentést elhallgatták az ombudsman elől.
Úgy fogalmazott, hogy ez az egész akció csak a boszorkányüldözést szolgálja, egy "visszamutogatási koncepciót, hogy csinált-e valami disznóságot az Orbán-kormány".
Az ellenzéki képviselő kijelentette: nem állítja, hogy visszaélés történt, de történhetett volna, és ez számára elfogadhatatlan.
Nyakó István szocialista politikus ugyanakkor azt sugallja: az adatmentésről nem szakmai, hanem politikai vita zajlik azzal a céllal, hogy aláássák az APEH tekintélyét.
Fodor Gábor, az SZDSZ képviselője nem látja aggályát az egyszeri adatmentésnek, sőt, helyesnek tartja, mert az adatok esetleges eltüntetésének megelőzésével megerősítheti az ilyen nyilvántartásokba vetett közbizalmat.
A bizottság úgy döntött, hogy az ügyet ellenőrző albizottságához utalja, miután nyilvánosságra kerül az adatvédelmi biztos vizsgálatának eredménye.
MTI - fidesz.hu