Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Filmvetítés az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának szervezésében kedden az EP brüsszeli székházában bemutatták Pesty László filmrendező Megsebzett ünnep című dokumentumfilmjét, amely a tavaly október 23-i budapesti utcai eseményekről készült.


Dátum: 2007-10-17 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:02.194035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy 60 főnyi közönség előtt zajló vetítésen megjelentek az alkotók - Pesty László rendező és Kubus Mária szerkesztő -, valamint ott volt Révész Máriusz magyar fideszes országgyűlési képviselő, aki a filmen is látható, miután a tavaly októberi budapesti utcai összetűzések során rendőrök súlyosan bántalmazták.

Révész az MTI-nek elmondta: jogsértő módon küldték akkor utcára a rendőröket azonosító jelzés nélkül, és súlyos hiba volt, hogy a rendőrök a rendbontókat az éppen befejeződő Fidesz-rendezvényről távozni akaró békés tömeg felé szorították. Feltételezése szerint mindez politikai megrendelésre történt. Az 1956-os forradalom közös megünneplése akkor lesz lehetséges, ha tisztázzák, mi is történt tavaly október 23-án - tette hozzá.

A vetítés előtti bevezetőt mondó Gál Kinga fideszes EP-képviselő leszögezte: jogállamban ilyesminek nem lett volna szabad megtörténnie, vagy ha már megtörtént, a történteknek nem lett volna szabad következmények nélkül maradniuk. A fideszes politikusok elmondták: a rendőri túlkapások miatt megindított eljárások 80 százaléka azért akadt el, mert - a rendőrök azonosító jelzésének hiányában - a feltételezett elkövető kilétét nem lehetett megállapítani.

A vetítés kapcsán Tabajdi Csaba (MSZP) nemtetszésének adott hangot, és közös ünneplésre szólított fel. Reagáló közleményében a Fidesz EP-képviselőcsoportja közölte, hogy szerdán együtt ünnepel a brüsszeli magyarokkal, 23-án pedig csendes főhajtással, az 56-os lobogó előtt elhelyezett virágokkal köszönti az ünnepet Strasburgban. "2006 októbere óta azonban emlékezni kell az akkori erőszakra, brutalitásra, a szabadságjogok megsértésére is" - olvasható a Fidesz közleményében.

Kapcsolódó elemek