"Nem a másságot, a milyenséget kellene nézni"
Kétoldalú tisztázó célú megbeszélésre hívta a média képviselőit Aba-Horváth István, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés etnikai tanácsnoka. A tanácskozáson részt vettek az országos és helyi média, illetve a megyei roma szervezetek képviselői.
Dátum: 2007-10-17 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:14.288651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azzal egyetértett, hogy vannak terjedelmi korlátok, melyek a tartalmi mélység gátjai. Sajtófigyelésükből kiderült, a tudósítások többnyire arról szólnak, mekkora összeget kapnak a romák közmunka programra, holott azt is nézni kellene, hány családnak enyhítenek azzal a romaszegénység enyhítésén.
További negatívumként említette, hogy az operatőrök is olyan vágóképeket alkalmaznak, amelyek nem jó színben mutatják be a romákat. A médiaszakember úgy véli, sok ügy megelőzhető lenne, ha előtte nyilvánosságot kapna. Bernáth Gábor összességében a pozitív példák bemutatását hiányolta.
A Debrecen Tv munkatársa a darvasi tanárverés kapcsán elmondta: mivel a stáb megjelenése előtt egy másik csapat is forgatott - amit nem hozott le a kereskedelmi tv -, ezért nekik már nem akartak nyilatkozni. Aba-Horváth István az elmondottakat alátámasztotta azzal, hogy ugyanez a tv-stáb Nyírmihálydiban is csak a negatívumokat mutatta be, ezért aztán másokkal nem álltak szóba a romák.
A tanácsnok a romavezetőkkel való kapcsolattartást szorgalmazta, míg társa hozzátette: nem a másságot kellene nézni, hanem a milyenséget a romák megítélésénél.
Egy másik sajtóorgánum képviselője szóvá tette az információhiányt, mondván, addig pozitívumról nem tudnak tudósítani, amíg arról nem értesülnek. Zárszavában a tanácsnok kiemelte: az utóbbi öt esztendőben nem volt példa ilyen párbeszédre, pedig a célok azonosak: objektíven bemutatni a cigányságot.