Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fodor: zöld vagy kék?


Dátum: 2007-10-18 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:25.105061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A környezetvédelem szempontjából rendkívül bíztató volt, hogy az idén júliusban elfogadott koalíciós megállapodás rögzítette, hogy a környezetvédelemnek "nem csupán a szaktárca munkájában, hanem a kormánypolitika egészében is meg kell jelennie (... zöld szempontok az adó- és támogatási rendszerben)." Az is komoly reményekre adott okot, hogy Ön több alkalommal kijelentette: egy ilyen változás nemcsak a környezet állapotát javítaná, de jelentősen hozzájárulna gazdaságunk versenyképességének fokozásához is.

Mindezek fényében megdöbbenéssel látjuk, hogy a 2008. évi költségvetési törvényjavaslat és az adótörvények összességében éppen ezzel ellenkező irányba mutatnak.

Kapcsolódó elemek