Horn Gábor a Fidesz aláírásgyűjtéséről
Dátum: 2007-10-18 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:30.277974, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az SZDSZ nem először adja tanújelét, hogy idegenkedik a demokrácia megnyilvánulásaitól, az alkotmányos alapjogok érvényesülésétől. A kormánypártok és Gyurcsány Ferenc rettegnek a Szociális Népszavazástól, hiszen az világosan meg fogja mutatni, hogy nem lehet egy országot a nép ellenében kormányozni, nem lehet felhatalmazás nélkül olyan intézkedéseket hozni, melyek mély szociális válságot okoznak.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője