Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minisztériumi jogsértés Újfehértón

Minisztériumi, a tárca egyik államtitkára által elkövetett jogsértést feltételez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) egy újfehértói állami földeladási ügyben - ezt csütörtökön mondta el a szervezet igazgatója egy nyíregyházi sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-10-18 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:37.178142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Magosz birtokába jutott ügyirat szerint az államtitkár földbirtok-politikai irányelvekre hivatkozva felülvizsgált egy újfehértói állami földeladási pályázatot, konzultált a terület földhasználójával, a nyíregyházi Agro-City Mezőgazdasági Zrt. képviselőivel és érvénytelenítette a pályázati eljárást" - közölte Budai Gyula.

Hangsúlyozta: ehhez az államtitkárnak nem volt joga, ráadásul erről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szűk körű vezetői értekezlete is tudott. Megerősítette a döntést, hogy az Agro-Cityt maradhasson a föld művelője, szemben a területet megvásárolni szándékozó újfehértói családi gazdálkodóval.

Budai Gyula át is adta az újságíróknak az állításait bizonyító levél-részlet fénymásolatát. Kijelentette: felszólítják a földművelésügyi minisztert soron kívüli vizsgálat lefolytatására, hozza nyilvánosságra az érintett államtitkár nevét, továbbá a szűk körű vezetői értekezlet

résztvevőinek névsorát.

Megjegyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, a Magosz hozza nyilvánosságra a neveket, s követeli majd az érintett államtitkár azonnali eltávolítását.

A Magosz szövetségi igazgatójának véleménye szerint le kell mondania az üggyel kapcsolatban Demendi Lászlónak, az MSZP szabolcsi országgyűlési képviselőjének is, mivel választókerületében ez már a harmadik korrupciógyanús földügylet.

A sajtótájékoztatón részt vett Tilki Attila, a Fidesz szabolcsi elnöke, országgyűlési képviselője, aki szerint "egy országgyűlési képviselőnek tudnia kell, mi történik a körzetében, s ha nem tudja, akkor azért kell távoznia".

Budai Gyula az érintett újfehértói földügyletről azt a tájékoztatást adta, hogy az állami földet a legkedvezőbb ajánlatot tett Szolnoki Ferenc családi gazdálkodó vásárolhatta volna meg, erről a Nemzeti Földkezelő Szervezet levélben értesítette.

A vevő a meghirdetett 295 ezer forint hektáronkénti árral szemben 620 ezer forintot ajánlott, az előleget, 10 millió forintot be is fizette már a 200 hektárra, amikor utólag - a Magosz szerint törvénytelenül - érvénytelenítették a korábban véglegesített pályázati eljárást.

Kapcsolódó elemek