Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A szekeret kötötték a lovak elé"

Fegyelmi eljárást indított a közelmúltban a János kórházban történt liftleállások miatt a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága csütörtökön az intézmény főigazgatója ellen. "A szekeret kötötték a lovak elé" - reagált Pokorni Zoltán.


Dátum: 2007-10-18 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:37.512078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szolnoki Andrea (SZDSZ) bizottsági elnök erre vonatkozó, helyszíni kiosztású javaslatát a kormánypártiak szavazataival vették napirendre és ugyancsak a kormánypárti többség döntött a fegyelmi eljárás megindításáról.

Szolnoki Andrea azzal indokolta javaslatát, hogy az október 8-ai biztonságtechnikai ellenőrzés során a kórházban lévő 30 lift többségét leállította az ellenőrző szerv. Ez a kórház betegellátásában zavarokat okozott.

Hardi Róbert (SZDSZ) az egészségügyi bizottság korábbi elnöke úgy vélte, hogy előbb tényfeltáró vizsgálatra volna szükség ez ügyben, s ha indokolt, utána legyen fegyelmi eljárás.

Pokorni Zoltán szerint is "a szekeret kötötték a lovak elé" ez ügyben. Először ugyanis azt kellene kivizsgálni, hogy mi, illetve miért történt. Ha pedig valóban vétkes feladatszegést állapítanak meg, akkor a későbbiekben indokolt lehet egy fegyelmi eljárás a főigazgató ellen. Az által viszont, hogy azonnal fegyelmit indítanak "nagyon kilóg a lóláb". Szerinte egy, a kórházvezetéssel összefüggő régi vita miatt ezt az ügyet ürügyként, apropóként kívánja használni a kormánypárti többség. Ezt az ellenzéki politikus "visszatetszőnek, csúf dolognak tartja".

Pokorni Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy még csütörtökön levélben fordul ez ügyben a főpolgármesterhez. Azt kéri Demszky Gábortól, hogy függessze fel ennek a szerinte több sebből vérző, megalapozatlan bizottsági határozatnak a végrehajtását.

Kázmér Tibor főigazgató az MTI-nek elmondta, hogy a bizottsági eljárást indokolatlannak és értelmetlennek tartja. Egy tényfeltáró vizsgálatra viszont szerinte is szükség lehet ebben az ügyben. A főigazgató közölte, hogy a bizottság "összekeverte" a tényfeltáró vizsgálatot a fegyelmi eljárással. Egy fegyelmi eljárásnak ugyanis tényeken, adatokon kell alapulnia, amelyek megalapozzák a vétkes kötelezettségszegés gyanúját. Úgy vélte, ha a tények feltárását mindig fegyelmivel kívánnák megoldani, akkor az összes intézményvezető ellen indíthatnának fegyelmi eljárást. Példaként említette, hogy különböző műszaki okok miatt egy évben több mint 100 esetben fordul elő ügyeletlemondás a kórházaknál.

Kázmér Tibor megalapozatlannak tartja a fegyelmi eljárást, mivel semmilyen vizsgálat nem támasztja azt alá, hogy ő vétkesen megszegte volna kötelezettségeit. Közölte, hogy jogi úton lép fel a bizottsági döntés, illetve az ügyben megjelent különböző valótlanságot tartalmazó nyilatkozatok miatt. Példaként említette a lifteket ellenőrző cég képviselőjének, szerinte valótlan kijelentéseit.

Kornya László (Fidesz) a vitában hangsúlyozta, hogy szerinte összeférhetetlenségi helyzetben van a döntéshozatalnál Havas Szófia (MSZP) alelnök, a kórház volt orvos-igazgatója. Felvetése alapján a bizottság ez ügyben szavazategyenlőség miatt nem hozott határozatot.

Kapcsolódó elemek