Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új vezető a Déri Múzeum élén

A Déri Múzeumot fenntartó Hajdú-Bihar megyei önkormányzat júniusi gyűlésén választotta meg a Hajdú-Bihar Megyei Múzeum Igazgatóság új igazgatóját, Lakner Lajost, aki október elsejétől látja el megbízatását. A sajtó számára Kocsis Róbert, a közgyűlés alelnöke mutatta be a 18 éves szakmai múlttal rendelkező irodalomtörténészt.


Dátum: 2007-10-18 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:38.737844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lakner Lajos koncepcióit ismertetve, elmondta: látogatóbarát múzeumot szeretne kialakítani, ezért múzeumi kávézót is nyitnak a közeljövőben. Mivel a múzeum szentély is egyben - ami érezhető a Munkácsy-teremben - szeretné elérni, hogy ne csak a színházba járás legyen illendő dolog, hanem a múzeumlátogatás is. Az intézményi átalakítást a szakmaiság megőrzésével kívánják megoldani.

Céljuk továbbá a minél szélesebb réteg megszólítása, elsősorban a diákok és egyetemisták körében. Ennek érdekében éves bérletet bocsátanak ki, szakdolgozati témákat ajánlanak. A pedagógusoknak partnerséget ajánlanak - sorolta az igazgató. Az intézmény honlapját friss információkkal, adatbázissal töltik fel, de speciális honlap beindítását is tervezik, amellyel idővel egy archív város képe jönne létre.

Kapcsolódó elemek