Újabb állami megbízás a kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának
Kiss Elemér érdekeltségébe tartozó ügyvédi iroda világította át a Malév Rt.-n kívül a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-t is - tudta meg a Magyar Nemzet.
Dátum: 2003-02-20 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:57.291738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állami cég átvilágítására a múlt év végén adott magbízást a Forgács és Kiss ügyvédi irodának a Nemzeti Autópálya Rt. A társaság igazgatóságának elnöki posztját ekkor már László András töltötte be, aki Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez hasonlóan résztulajdonos az átvilágítást végző ügyvédi irodában. A Forgács és Kiss illetékesei nem voltak hajlandóak válaszolni a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére, hogy mennyi pénzt kapott az ügyvédi iroda. A tegnapi nap folyamán László Andrást nem tudta elérni a lap.
Ugyancsak a Forgács és Kiss ügyvédi iroda végezte el a Malév Rt. átvilágítását is. Bár Kiss Elemér semmi kivetnivalót nem talál az ügyben, László Csaba pénzügyminiszter tegnap a szerződés kivizsgálására utasította az ÁPV Rt. vezetését.
A Fidelitas arra vár választ a kancelláriaminisztertől, hogy etikus-e, ha egy veszteséges állami cég a hivatalban lévő miniszter ügyvédi irodáját bízza meg egy ilyen munkával.
Magyar Nemzet - fidesz.hu