Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lámpákért égtek a gyertyák - szó sincs életveszélyről!

Hiába lakatolták le a stadion bejáratát "ismeretlenek", több száz gyerek és felnőtt sportoló, szurkoló, sportszerető csepeli indult el tegnap a sportpályákról a rögtönzött színpad felé, amikor este hét óra után néhány perccel sötétségbe borult a Csepel SC sportkomplexuma.


Dátum: 2007-10-19 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:49.116769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lelakatolt kapukat találtak tegnap a csepeli sportbarátok, amikor a Csepel SC stadionjába szerettek volna bemenni a napokkal ezelőtt bejelentett gyertyás futballmeccsre. A spontán módon meghirdetett rendezvényre érkező több száz csepeli azonban hamar megoldotta a problémát. A gyerekek elözönlötték a stadion melletti pályákat, a sportvezetők pedig a központi csarnok mellett állítottak fel rögtönzött színpadot. Este hét óra után nem sokkal aztán lekapcsolták a sportkomplexum világítását, nem maradt más, csak a gyertyák, a szurkolók, és a remény: talán sikerül megmenteni a világítást, hogy a csepeli sportéletnek ne csak múltja és jelene, de jövője is lehessen.

A rögtönzött színpadon Hanzély Ákos az öttusázók, Takács Krisztián és März János a focisták képviseletében elmondták: ma a Csepel SC Alapítvány vezetését megszállva tartja egy Belize-szigeti offshor cég. Összefogással megakadályozható a közvagyon magánzsebekbe vándorlása, és a Csepel SC születésének 60. évfordulójára elkészült világítótestek lebontása. A lámpákkal akkor európai színvonalúvá vált a stadion, megmaradásuk most azonban a csepeli sport jövőjét is jelenti. Bár a lámpabontás magyarázatául életveszélyes állapotokról beszélnek, még a bontási tervdokumentáció műszaki leírása is egyértelműen jelzi, hogy nincs életveszélyes állapot. A sportvezetők bírálták a csepeli önkormányzat vezetését, amely süket és néma maradt a lámpák ügyében, megköszönték azonban Németh Szilárd sporttanácsnok segítségét.

A rögtönzött beszédek után a szurkolók átvonultak a bezárt stadion melletti egyik sportpályára, ahol a csepeli labdarúgó gyerekek rövid meccset játszottak - a szurkolóktól körülvett pálya mellett, lámpák helyett gyertyavilágításban.

Kapcsolódó elemek