Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz szegénységellenes programot dolgoz ki

A szegénység kezelésére szolgáló programot dolgoz ki a Fidesz a Kisgazda Polgári Szövetséggel, valamint több civil szervezettel közösen; ez a Fidesz készülő programjának részét képezi majd - mondta Iván László, a párt szegénységügyi munkacsoportjának vezetője pénteken Budapesten.


Dátum: 2007-10-19 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:53.297149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy szociális és egy idősügyi charta részét képezi a Navracsics Tibor frakcióvezető irányításával készülő Fidesz-programnak - közölte Iván László sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a Fidesz kormányra kerülése esetén e két dokumentum alapját képezi majd egy új szociális törvénynek is.

A fideszes parlamenti képviselő elmondta: a kidolgozásban a Fidesz munkacsoportjai mellett rész vesz a Kisgazda Polgári Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre, a fideszes polgármesterek, valamint más civil szervezetek is.

Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta, a szegénység és az úgynevezett mélyszegénység napjainkban jelentős mértékben tapasztalható a falvakban, a tanyákon, ezért kívánnak aktívan bekapcsolódni a szegénység kezelését célzó munkába. Hozzátette: a programalkotás folyamatában a megelőzést kívánják előtérbe helyezni, így a munkalehetőség biztosítását, a paraszti rétegek számára az életpálya lehetőség felmutatását.

A kisgazda politikus szerint eddig egyik nagy pártnak sem voltak fontosak a nagyon szegény emberek, akiknek aránya Magyarországon a népesség 12-15 százaléka körül van, és ez a réteg nem tartozik az aktív szavazók körébe a választások idején.

Az elképzelések szerint - akárcsak az 1930-as években - egyetemisták részvételével szervezik meg az úgynevezett vidékjáró csoportokat, amelyek feltérképezik, hol a legnagyobb a baj, hol kell leginkább segíteni.

A Szegénység Elleni Küzdelem Világnapja alkalmával a közelmúltban megjelent adatok szerint Magyarország a szegénység mértékének és mélységének mutatói alapján az Európai Unió tagországai között a középmezőny alján foglal helyet.

Idehaza a szegénység leginkább a gyerekeket, a nagycsaládosokat, az időseket, a romákat és a munkanélkülieket érinti; a nincstelen hajléktalanok száma mintegy harmincezer. A felmérések szerint 2,2 millió gyermek közül 430 ezren nagyon szegénynek tekinthetők. A szegénység valamilyen formában mintegy 750 ezer gyereket érint ma Magyarországon.

Kapcsolódó elemek