Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem a polgármesterektől korrupt az ország

Nagyon fontos a korrupcióellenes harc, de ennek nem része polgármesterek parlamenti képviselősége - mondta Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.


Dátum: 2007-10-19 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:54.812953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatok az egyre több feladathoz egyre kevesebb pénzt kapnak. A magyarországi korrupciónak nem az az oka, hogy a polgármesterek egyben parlamenti képviselők is. Kósa Lajos szerint ezt a kérdést a korrupcióellenes harc jegyében felvetni bántó, mert félrevezető. A debreceni fideszes polgármester a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésének szünetében elmondta: nyitottak a probléma megoldására, ám nem lehet a kérdés egy elemét tetszőlegesen kiemelni, attól függően, hogy ez politikailag mennyi hasznot hoz.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége számára elfogadhatatlan az a finanszírozási konstrukció, amelyben az önkormányzatok a központi költségvetéstől évről-évre egyre kevesebb pénzt kapnak az egyre több feladatra. Kósa Lajos szerint újra kell gondolni a rendszert, mert eseti 10-20 milliárdos ügyekkel, módosításokkal ez már nem kezelhető. Az önkormányzatoknak jogot kell biztosítani arra, hogy a kormány által kiszabott feladatokat visszautasíthassák, ha azt a kevés forrás miatt nem tudják megvalósítani - tette hozzá a politikus.

Kapcsolódó elemek