Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Házról házra járnak majd az aktivisták

Ma délután megindította népszavazási aláírásgyűjtési akcióját a Fidesz. Országos körképünkből kiderül: a tandíjra, vizitdíjra, kórházi napidíjra vonatkozó referendum kiírása miatt az aktivisták a hétvégén is nyitva tartó helyi pártirodákban, házról házra járva, és köztéri standokon is gyűjtik az aláírásokat.


Dátum: 2007-10-19 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:21:58.546814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyi irodák címét és telefonszámát, illetve a kapcsolattartók nevét honlapunk nyitólapjának jobb oldali oszlopában, a "Szervezetkereső" rovatban bárki megtalálhatja, ha megadja irányítószámát.

A Fidesz célja, hogy ma délutántól számítva negyvennyolc órán belül összegyűjti a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírást. Azonban nem ér véget a gyűjtés: a párt egymillió embert szeretne kérdései mellé állítani.

"A szegedi Fidesz célja, hogy két napon belül közel tízezer aláírást gyűjtsünk" - mondta Gyimesi László, a párt városi elnöke. Városszerte standokat állítanak majd, illetve a nap huszonnégy órájában a Victor Hugo utcai székházban várják a választópolgárok jelentkezését.

Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren kezdődik az aláírásgyűjtés, ahol Lázár János polgármester is megjelenik. A városi Fidesz-irodában egész hétvégén alá lehet írni majd az ívet.

Ugyanez lesz a helyzet Székesfehérváron. Brájer Éva helyi kampányfőnök tájékoztatása szerint a fideszes önkormányzati képviselők emellett körzeteikben, aktivisták segítségével is végzik az aláírásgyűjtést. A városi standok felállításához a közterület-foglalási engedélyeket már beadták, remélik, a szocialista vezetésű polgármesteri hivatal nem húzza el az eljárást.

Móring József Attila Somogy megyei országgyűlési képviselő elmondta, ma és holnap házról házra járnak aktivistáik, de szombaton a fonyódi piacon standot is felállítanak, a következő hetekben a megye más városaiban is sor kerül erre.

Budapesten házról házra járva keresik fel a Fidesz aktivistái az embereket. A Fidesz irodák közül sok a hétvégén is nyitva tart, a XXII. kerületben például péntektől vasárnapig 10 és 19 óra között, hétfőn 14-18-ig várják az aláírni szándékozó polgárokat.

Kedden a Fidesz a főváros több pontján is aláírásgyűjtő-standokat állít fel.

Kapcsolódó elemek