Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyerjük meg '56-ot a szívekben is


Dátum: 2007-10-20 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:22:13.500776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nemsokára október 23. és ezen a napon az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Számomra ez az ünnep egyenértékű március 15-ével, másik Nemzeti Ünnepünkkel!

Azt mondják, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de néha furcsa párhuzamot képes produkálni. A '48-as események és 1956 is az egyetemi ifjúság tüntetésével kezdődött, '48-ban a márciusi ifjak 12 pontban foglalták össze a követeléseiket. 1956-ban előbb 16 pontban fogalmazódtak meg a követelések, amelyek később 20 pontra bővültek.

Mindkét esemény szabadságharcba torkollott, és mind két szabadságharcot idegen hatalom külső katonai beavatkozással verte le. Abban is kísérteties a hasonlóság, hogy 1849-ben és 1956-ban is szörnyű megtorlás következett!

Két lényegi különbség azért van a két dicső esemény között! Az első: míg 1849-ben a forradalom kivégzett vezetőinek a búcsúleveleit a hatalom eljuttatta a hozzátartozókhoz, addig Nagy Imrének és mártírtársainak ez nem adatott meg. Sőt még a kivégzésük idejét, és méltatlan nyughelyük helyét is államtitokként kezelték 1989-ig.

A második és lényegesebb különbség a következő: egy forradalmat kétszer kell megnyerni. Először vérben és mocsokban az utcán, másodszor pedig a szívekben!

Amíg 1848 már megnyeretett a szívekben, addig ezzel még adósok vagyunk 1956-nak és '56 szellemének is. Teljes képtelenség amit néha komoly történészek is mondanak, hogy Magyarországnak csak vesztes forradalmai vannak! Ez nem igaz! Mondjon valaki nekem egy sikeres forradalmat! A nagy francia forradalom?! Az 1792-94 közötti jakobinus diktatúra ezrével végeztette ki ítélet nélkül az embereket. Utána napóleoni háborúk, majd császárság, és végül ismét királyság...

Nagy angol polgári forradalom? Cromwell szétkergette a hosszú parlamentet, majd diktátorként kormányzott. A halála után nem sokkal újra visszaállította a királyság intézményét.

Talán ez a két példa elég bizonyíték arra, hogy más nemzeteknél sem jobb a helyzet. Csak más nemzeteket nem osztanak meg ünnepeik.

A Rákóczi-szabadságharc, vagy 1848-49, de még 1956 után nem lehetett a régi módon kormányozni Magyarországon sem. Mi túléltük a tatárt, a török, a Habsburg és a szovjet megszállást is: Ez nem akármilyen teljesítmény!

Ezen a téren sem kell szégyenkeznünk senki előtt. De 1956-ot még meg kell nyerni a szívekben is. A másik fontos dolog, amit meg kell tanulnunk, hogy a nemzetet nem oszthatja meg egyetlen nemzeti ünnep sem. Az ünnep az az alkalom, amely megkülönbözteti az egyik napot a másiktól, és amikor díszbe öltöztethetjük a szívünket! (A kis herceg után szabadon!)

Amikor néhány nap múlva '56 ötvenegyedik évfordulójára emlékezünk, jusson eszünkbe, hogy hány kopjafát, szobrot és emlékművet emeltünk és szenteltünk '56 hőseinek. Illő és méltó, hogy így cselekedtünk! De tágabb értelemben mi nem avathatunk, nem szentelhetünk nekik már semmit: azok a bátrak, akik 1956-ban itt küzdöttek, akár élnek, akár elestek, már megszentelték, s mi ehhez már nem adhatunk semmit!

A világ igen csekély mértékben vesz tudomást arról, amit mi 1989-től kezdve '56-ról elmondtunk, de azt nem tudja a világ sem soha elfelejteni, amit Ők itt 12 nap alatt véghez vittek!

Inkább magunkat, az élőket kell itt ama befejezetlen műnek szentelnünk, amelynek ügyét ők oly messzire vitték. A dicső halottak példája adjon nekünk erőt, hogy még nagyobb odaadással szolgáljuk azt az ügyet, amelyért Ők mindent feláldoztak. Lobogjon lelkünkben az az erős hit, hogy nem haltak meg hiába, hogy a Nemzet Isten segedelmével újjászületik a szabadságban, s a nép által választott, a népért dolgozó kormány, a nép kormánya nem fog eltűnni a szabadság földjéről!

Azért nem, mert a demokrácia egy olyan eszme, amelyért érdemes harcolni. Mert csak az a nép éli túl a mát és a katarzisait, amely hittel és becsülettel harcol az igazáért! Ahol joggal és becsülettel kormányoznak, nem trükkök százaival. Ahol a becsület, az erkölcs és a tisztesség nem politikai frázis, hanem napi gyakorlat.

Már hivatkoztam "A kis hercegre," most szeretném halhatatlan írójának egy örökbecsű gondolatát idézni: "Az emberi szabadság alapja az emberség. Tanuljátok meg tehát, hogy minden kérdés alapja az emberség! Az emberi közösséget nem az egyén tömjénezésére, hanem arra kell alapozni, hogy az egyén alávesse magát az emberség kultuszának."

A feladat adott, nyerjük meg '56-ot a szívekben is, ünnepeljünk méltósággal és emberséggel! Magyarország a függetlenségét elnyerte, nem állomásozik idegen katona hazánk területén. Most állítsuk helyre a demokráciába és az igazságba vetett hitet!

Kapcsolódó elemek