Emberjogi szempontból Magyarország afrikai szinten áll
Az ENSZ kínzások elleni bizottsága szerint Magyarország emberjogi szempontból az afrikai országok szintjén áll - mondta el a Lánchíd Rádiónak Balog Zoltán, a Parlament illetékes bizottságának elnöke.
Dátum: 2007-10-21 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:22:18.914190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus szerint az idei '56-os rendezvényeken is szükség lesz a külföldi megfigyelők jelenlétére, ami nem fest túl pozitív képet hazánkról. Balog Zoltán hozzátette: a Fidesz és a KDNP most is békés ünneplésre készül, de úgy véli, hogy a hatalomnak ezúttal is érdeke a félelmet szítani. A legfőbb riogató a képviselő szerint Szilvásy György titokminiszter.
Az október 23-ai ünnepi rendezvényekre Magyarországra érkezik többek közt a Keresztény Néppárt és a Svájci Liberális Párt vezetője, valamint Jacques Chirac francia elnök egykori főtanácsadója.