Orbán Viktor: a Széchenyi Terv a gazdasági áttörés szimbóluma
Néhány hónap elteltével mindenki látja majd, hogy a gazdaságpolitika nem működik a magyar kis- és középvállalkozásokat segítő program nélkül - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, Matolcsy György Élő emlékeink - A Széchenyi Terv világa címmel írt könyvének bemutatóján.
Dátum: 2003-02-20 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:59.434405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor hangsúlyozta: a Széchenyi Terv legnagyobb eredményét abban látja, hogy a program segítségével a gazdasági növekedés mellett megváltozott a növekedés szerkezete is. A magyar gazdasági növekedés a Széchenyi-terv előtt elmaradt az unióétól, a program beindulását követően pedig az EU gazdasági növekedésének több mint kétszerese lett - emelte ki a politikus.
Orbán Viktor egyetértett azzal a Matolcsy György könyvében szereplő megállapítással, amely szerint a Széchenyi Terv az áttörés szimbólumának tekinthető. - A Széchenyi Terv valóságos gazdasági fordulatot jelentett - szögezte le az exkormányfő.
Szólt arról is, hogy a programot, illetve Matolcsy Györgyöt a Széchenyi Terv kapcsán gyakran támadták, és azzal vádolták, hogy ez a gazdaságpolitika nem európai. Orbán Viktor szerint be kell bizonyítani, hogy a Széchenyi Terv európai gazdaságpolitikát jelent, még akkor is, ha éppen nem a legdivatosabb. A politikus osztva - Matolcsy György véleményét - leszögezte: szép dolog az uniós tagság és az onnan érkező támogatás, de például a finnek, az írek, a spanyolok, vagy a portugálok uniós csatlakozásukkor nagyságrendekkel nagyobb összegekhez jutottak, mint amilyenhez Magyarország jut majd, mégsem csupán erre építették gazdasági felemelkedésüket. Mint mondta: az említett országok az uniós forrásokat és más kormányzati forrásokat együtt a nemzeti kis- és középvállalkozásokhoz próbálták, próbálják eljuttatni. - A pénz önmagában fontos, de nem oldja meg a magyar gazdaság szerkezeti problémáit, csak akkor, ha összekapcsolódik azzal a gondolkodásmóddal, hogy az Európai Unióból érkező forrásokat is elsősorban a hazai kis- és középvállalkozók megerősítéséhez, helyzetbe hozásához kell felhasználni - szögezte le Orbán Viktor, hangsúlyozva a nemzeti érdekű gazdaságpolitika fontosságát.
MTI - fidesz.hu