Megújult Békéscsaba és Székelyudvarhely kapcsolata
Ünnepélyes keretek között erősítette meg hétfőn Békéscsaba és Székelyudvarhely együttműködési megállapodását a két város polgármestere, Vantara Gyula és Szász Jenő a békési megyeszékhelyen.
Dátum: 2007-10-23 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:22:46.816617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere a megállapodás aláírását követően elmondta: a két település kapcsolata 17 éves múltra tekint vissza, az erről szóló első dokumentum 1990-ben született. Ez év augusztusában a békéscsabai önkormányzat küldöttsége három napon át vendégeskedett Székelyudvarhelyen, ezen a találkozón fogalmazódott meg mindkét fél részéről, hogy időszerű a testvérvárosi kapcsolat elmélyítése.
A megállapodás hét pontban tartalmazza az együttműködés területeit, többi között a kultúrát, a gazdaságot, az oktatást és az idegenforgalmat. Keretmegállapodás született, mely bármikor újabb fejezetekkel bővíthető - tette hozzá Békéscsaba polgármestere.
A székelyudvarhelyi városvezető arra emlékeztetett, hogy az első testvérvárosi kapcsolatuk éppen Békéscsabához köti őket, ezért ez az együttműködés "első az egyenlők között". Szász Jenő elmondta: az európai uniós csatlakozás óta Romániában egyre inkább megjelenik a külföldi tőke, jelentős beruházások indulnak, s ez jó lehetőséget jelenthet a magyar vállalkozóknak, építőipari cégeknek is. "A modern technológiával, nagy szaktudással rendelkező békéscsabai cégek komoly piacot találhatnak Erdélyben" - tette hozzá, rámutatva, hogy Székelyudvarhely ebben összekötő szerepet kíván vállalni.