Nem alkusznak a szabadságszeretők
Az 1956-os forradalom tavalyi évfordulóját "tönkretették", "ellenforradalmi indulatú hatalmasok" fojtották könnygázfüstbe az emberek legszentebb érzéseit. Ezt Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, független romániai európai parlamenti képviselőjelölt mondta a Fidesz október 23-ai ünnepi megemlékezésén.
Dátum: 2007-10-23 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:22:56.564030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tőkés László, a Fidesz Astoriánál megtartott rendezvényén az 1956-os temesvári megmozdulásokat felidézve úgy fogalmazott, hogy Temesvár az elfojtott szervezkedés ellenére "nem tagadta meg önmagát".
"Harminchárom év múltán, 1989 decemberében újból Temesvár volt az első, amelyik fellázadt a kommunista diktatúra ellen" - hangsúlyozta Tőkés.
Tőkés László a tavalyi budapesti tömeges rendőri brutalitásra utalva azt mondta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc "várva várt" fél évszázados évfordulóját "tönkretették".
Megfogalmazása szerint "ellenforradalmi indulatú hatalmasok törték le lelkesedésünket, és fojtották sűrű könnygázfüstbe legszentebb érzéseinket és emlékezésünket".
Tőkés szerint "a szabadságharcosok és a szabadságszeretők azonban nem alkusznak. Nem engednek a '48-ból. Nem engednek '56-ból és '89-ből".
"A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat" - mondta Tőkés a francia filozófus, Albert Camus szavait idézve.