Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Emeld föl szívedet, Nemzetem..."

Ünnepi istentisztelettel kezdődött Derecskén az 1956-os forradalomról és szabadságharcról való megemlékezés.


Dátum: 2007-10-23 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:22:58.468166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A református templomban Varga Zoltán lelkipásztor igehirdetésében szólt arról, hogy minden ünnepnek megvan az alapgondolata. Nem az a fontos, hányan voltak, mekkora erőket mozgósítottak értünk vagy ellenünk - hangoztatta. Október 23. kapcsán egy nemzethalál vízióját vetítette előre, amikor azt mondta - Ravasz László püspököt idézve - : egy nemzetet nem háborúk pusztítanak el, hanem saját hibái. "Ahol a közéletet az erkölcsi züllés jellemzi, ahol Isten neve szitokszó, ott a politikai élet erkölcsi kérdés" - emelte ki, hozzátéve: egy országot megszállhatnak, egy népet kifoszthatnak, mindent elvehetnek tőle, de ha van méltósága, erkölcse, reménye, Istene, akkor nem zülleszthető le.

1956 őszén tizenhárom napra tavasz lett az őszben, megszületett a magyar csoda, amikor egy ördögi hatalom ellen egy maroknyi sereg útmutatásért könyörgött, s kivívta a világ elismerését - méltatta a lelkész a forradalmárokat, akik megmutatták, hogy erőszakkal nem lehet egy országot irányítani. Nem rajtuk múlott, hogy az a csoda megtorlásba torkollott.

Bakó István polgármester ünnepi beszédében párhuzamot vont 1848 és 1956 forradalma között. Kiemelte: mindkettőben a szabadságért küzdöttek honfitársaink - zömmel fiatalok -, s mindkettőt csak külső hatalom tudta vérbe fojtani. A kegyetlen megtorlásban Kádár nagyobb gyilkos volt, mint Haynau, hiszen mintegy 400 forradalmárt végeztetett ki, húszezer embert bebörtönzött, kétszázezer honfitársunkat hazája elhagyására kényszerített.

Az ünnepség után az önkormányzat, az egyház, a pártok, az intézmények és egyesületek képviselői megkoszorúzták a művelődési ház falán, 2001 őszén elhelyezett emléktáblát.

Kapcsolódó elemek