Bajban vannak a szolnoki kórházak
A szolnoki Hetényi, valamint a MÁV kórház közti feladatmegosztás csak pályázati pénzből valósulhat meg a Jász-Nagykun- Szolnok megyei közgyűlés polgári frakciója szerint, mivel ennek kiadásai nem szerepelnek az önkormányzat költségvetésében.
Dátum: 2003-02-20 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:00.711177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minderről Szádvári Gábor, a közgyűlés gazdasági és költségvetési bizottságának társelnöke beszélt a közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ frakciójának sajtótájékoztatóján Szolnokon. A politikus számításai szerint a megyei, illetve a MÁV kórház feladatai átcsoportosításának személyi költségvonzata 80 millió, az új osztályokon az előírt feltételek kialakítása pedig 600 millió forint tesz ki. Szádvári Gábor úgy vélekedett, hogy ha nem lesz sikeres pénzügyi pályázat, a terv kivitelezhetetlen, hiszen az saját finanszírozásban a közgyűlés költségvetésének csődjét eredményezné.
A két gyógyító intézmény közti átrendeződés elfogadásra váró tervezete pénteken kerül az önkormányzat elé, de költségvonzatok a javaslatban nem szerepelnek. A kórházak között tervezett működési megosztás keretében a Hetényi kórház a reumatológiai, a mozgásszervi rehabilitációs, az ortopédiai, a sebészeten belül a korrekciós sebészeti fekvőbeteg szakellátási feladatokat átadja a MÁV kórháznak. A gasztroenterológiai, a fül-orr-gégészeti és a nőgyógyászati fekvőbeteg szakellátások pedig átkerülnek a Hetényihez. A MÁV Kórház az átadott területeken a gyógyító munkát megszünteti, ugyanakkor az átvett szakellátásokat fejleszti. Szádvári Gábor a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy közalkalmazotti béremelés idei fedezetét a központi költségvetés csak 70 százalékban biztosítja, s ezzel a közgyűlésnek számolni kell. Hozzáfűzte: a hiány mérséklését a Pénzügyminisztérium ajánlása alapján betervezett illetékbevétel megemelése szolgálja majd.
MTI - fidesz.hu