A demokrácia és a nyilvánosság megcsúfolása
Nem a sajtóban megjelent próbaüzemi határidő meghosszabbítás miatt csúszik a metróépítés - jelentette ki Wintermantel Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságnak alelnöke.
Dátum: 2007-10-24 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:23:19.596301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népszabadság című lap szerdán arról számolt be: a főpolgármester rövidesen bejelenti, hogy a 4-es metró első szakaszának befejezési határideje ismét módosulna, ezúttal 2011 közepére. Csúszna az alagútfúrás határideje és továbbra is gondok vannak több megálló, köztük a Fővám téri építésénél is a lap szerint.
Wintermantel Zsolt, a városüzemeltetési bizottság alelnöke az újabb féléves határidő csúszásról szóló sajtóhír kapcsán kijelentette: most már mindenki számára nyilvánvaló, hogy Demszky Gábor csak beszélni szeret a metróról, mert építeni nem tudja. Szervezetlen az előkészítés és most már mindenki számára bebizonyosodhatott az is, hogy nemcsak a finanszírozás körül vannak problémák, hanem a műszaki előkészítés során is. A közgyűlés elé két hete benyújtott főpolgármesteri hivatali tájékoztatóban még egy szó sem esett arról, hogy módosítani kell fél évvel a metróépítési határidőt - jegyezte meg.
A fideszes politikus közölte, hogy nemcsak az alagútfúrás halad lassan, hanem a fogadóállomások építési készültségi szintje sem olyan, hogy fogadni tudják a fúrópajzsokat. Ez azt jelenti, hogy nem a sajtóban megjelent próbaüzemi határidő meghosszabbítás miatt csúszik a metróépítés. Ez az állítás "egyszerű csúsztatás, vagy ha durvábban akarnék fogalmazni, akkor hazugság" - szögezte le.
Annak kapcsán, hogy a szakbizottság a sajtóból értesült az újabb metróépítési határidő módosítási szándékról, Wintermantel Zsolt megjegyezte, nem először tapasztalják Demszky Gábortól és a városvezetéstől "a demokrácia és a nyilvánosság kifordított értelmezését". Amikor valami jót kell bejelenteni, azt a helyszínen, például sárga bukósisakban teszik, amikor pedig konkrét bizottsági tárgyalásról volna szó egy adott kérdésben, elzárkóznak a nyilatkozat elől. Ez a demokrácia és a nyilvánosság megcsúfolása - tette hozzá.
Elképesztő, hogy újságcikkekből értesülnek döntésre jogosult fővárosi képviselők a 4-es metró építésével összefüggő dolgokról, arról, hogy újabb fél évvel 2011 nyárára módosulna az első szakasz befejezési határideje - jelentette ki Lakos Imre (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságnak elnöke, a metróprojekt felügyelő bizottságának tagja az MTI-nek szerdán. Nem jó dolog az, hogy naponta izgalommal kell kinyitnia az újságokat, hogy aznap vajon milyen új információkat tud meg az ország egyik legnagyobb, 500 milliárd forintos beruházásával kapcsolatban - mondta.
A szabaddemokrata politikus közölte: Demszky Gábor joggal várja el, hogy a koalíciós fővárosi képviselők maximálisan támogassák a metró építését. Hozzátette: az, hogy a metróépítésnek "mennie kell, jól meg kell csinálnunk ezt a beruházást". Ebben a helyzetben ez az ügy, a metróépítés "nem lehet Demszky Gábor magánügye". Ezt nem "helyszíni művezetéssel kell levezényelni", illetve azoknak a képviselőknek, akiknek a felelősségben osztozniuk kell, azoknak hiteles és teljes körű információkkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy maximálisan támogatni tudják a metróépítést - szögezte el.