A szocialisták megtévesztő politikájáról
Martin Schulz az Európai Szocialisták frakcióvezetője a budapesti tüntetésekkel kapcsolatban felszólalt az Európai Parlamentben. Mivel a Ház rendje nem teszi lehetővé a felszólalásra történő reagálást, ezért a Magyar Néppárti Képviselőcsoport ezúton hozza nyilvánosságra véleményét.
Dátum: 2007-10-24 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:23:23.128000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament fideszes képviselői az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 51. évfordulójára időzített provokatív budapesti rendzavarásokkal kapcsolatban kijelentik, hogy minden jogsértő cselekedetet, valamint az antiszemitizmus bármilyen megnyilvánulását a leghatározottabban elítélik, és azzal semmilyen formában közösséget nem vállalnak.
A törvényellenes megmozdulásokat és kijelentéseket azért is különösen károsnak tartják, mert ezek elterelik a Gyurcsány-kormány hazugságra épülő, az országot szegénységbe döntő, katasztrofális kormányzati teljesítményéről a figyelmet.
A jelenlegi magyar kormány ámokfutása ellen törvényes eszközzel, a gyülekezési jogukat gyakorló százezrek megmozdulásait, a szocialista politikusok nagy igyekezettel próbálják összemosni a szélsőséges megnyilvánulásokkal.
A kormány kötelessége lenne a jog és a törvény érvényesítése - jelentették ki a képviselők közös közleményükben. A magyar rendőrség feladata pedig az volna - írták -, hogy a jogállami normák tiszteletben tartásával biztosítsa a békés ünneplés feltételeit, a garázdálkodók megfékezésével.