Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy lépés a bizalom erősítésében

Becsey Zsolt, az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Szolgáltatások Bizottságénak magyar tagja örömmel fogadta a Parlament döntését arról, hogy támogatja az Európai Bizottság javaslatát egy kis létszámú, független szaktekintélyekből álló európai statisztikai irányító testület felállításáról.


Dátum: 2007-10-24 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:23:23.760459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Becsey Zsolt (Fidesz), a Közösség 2008-tól 2012-ig terjedő időszak statisztikai koncepciójának a jelentéstevője. A néppárti képviselő hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben a nemzeti statisztikai hivatalok által szolgáltatott, és az Eurostat által felhasznált adatok hitelességének és megbízhatóságának erősítése, intézményi lépésekre sarkallta az Unió döntéshozóit.

Az utóbbi évek statisztikai adatszolgáltatási és értelmezési gondjai alapján, - melyek között a Magyar Kormány és az Eurostat közötti elszámolási-könyvelési "zavarok" is szerepet játszottak, - szükség van a 2005-ben felállított statisztikai eljárási szabályzat végrehajtásában független elemzések és kiértékelések beépítésére - jelentette ki a politikus.

A képviselő úgy véli, hogy ez által elkerülhetővé válik az utóbbi évek magyar államháztartási hiány-számításokkal kapcsolatos problémák kiszűrése. Becsey Zsolt reméli, hogy így nemcsak a magyar makrogazdasági teljesítési adatok megbízhatósága, hanem az előrejelzések realitásának tartalma is javulni fog, melyet különösen súlyos gondnak minősített.

Kapcsolódó elemek