Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik az aláírásgyűjtés

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője ma este kiadott közleményében összefoglalta az aláírásgyűjtés eddigi tapasztalatait, és köszönetet mondott a támogatóknak.


Dátum: 2007-10-24 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:23:26.452576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szociális népszavazást megelőző aláírás-gyűjtés első szakaszában 321.805 aláírás gyűlt össze. Ezért köszönetet mondunk mindenkinek, aki aláírásával, vagy önkéntes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy az emberek demokratikus körülmények között dönthessenek az ország jövőjét érintő legfontosabb kérdésekről.

A Fidesz - mint ahogyan eddig mindig - a törvények és a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával járt el az aláírás-gyűjtés folyamán és így tesz a jövőben is. Ha valaki ettől eltérő információval rendelkezik, arra kérjük, tájékoztassa a népszavazási kampány politikai, vagy technikai irányítóját, hogy a szükséges lépéseket megtehessük.

A Fidesz a mai naptól - az adatvédelmi biztos által jogszerűnek nyilvánított módon - folytatja a népszavazást támogató aláírások gyűjtését, mely munkánk során továbbra is számítunk önkénteseink segítségére.

Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő

Kapcsolódó elemek