Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberek népszavazási kezdeményezése sikeres


Dátum: 2007-10-25 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:23:51.007874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "Szociális Népszavazás 2008"-at megelőző aláírás-gyűjtés első szakaszában a kezdeményezést kérdésenként 321.805 polgár aláírásával támogatta. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki aláírásával, vagy önkéntes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy az emberek a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szól népszavazáson demokratikus körülmények között dönthessenek az ország jövőjét érintő kérdésekről.

A Fidesz - mint ahogyan eddig mindig - a törvények és a jogszabályok szigorú tiszteletben tartásával járt el az aláírás-gyűjtés folyamán és így tesz a jövőben is.

Az OVB tegnap esti döntése alapján a hatalom politikusainak népszavazási kezdeményezése kudarcba fulladt. Ahogy kudarcok esetén az lenni szokott, az MSZP ismét fenyegetőzik.

Ha bárki a szociális népszavazást megelőző aláírás-gyűjtés törvényességétől eltérő információval rendelkezik, arra kérjük, tájékoztassa a népszavazási kampány politikai, vagy technikai irányítóját, hogy a szükséges lépéseket megtehessük.

A Fidesz a tegnapi naptól - az adatvédelmi biztos által jogszerűnek nyilvánított módon - folytatja a népszavazást támogató aláírások gyűjtését, mely munkánk során továbbra is számítunk az önkéntesek segítségére és az emberek támogatására.

Cser-Palkovics András

helyettes szóvivő

Kapcsolódó elemek