Durva kormánypárti támadás az államfő ellen
Ha bárki fel meri emelni szavát a tavaly őszi brutális rendőri erőszak miatt, akkor a kormány és a kormánypártok minősíthetetlen és agresszív vádaskodásainak céltáblájává válik - írja közleményében Balog Zoltán.
Dátum: 2007-10-25 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:23:51.302290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma délelőtt az Országgyűlésben a kormánypártok rendkívül durva támadást intéztek a köztársasági elnök ellen - idézi fel a közlemény.
Az elmúlt egy évben azt tapasztalhattuk, hogy ha bárki fel meri emelni szavát a tavaly őszi brutális rendőri erőszak miatt, akkor a kormány és a kormánypártok minősíthetetlen és agresszív vádaskodásainak céltáblájává válik - hangsúlyozza Balog Zoltán. Ez a mostani támadás az államfőt vette célba, de igazából azokat az ártatlan áldozatokat érte el, akiket tavaly ősszel rendőrruhába bújt brutális verőlegények vertek meg, és akik a mai napig nem kaptak sem jogi, sem anyagi, sem erkölcsi elégtételt a történtek miatt - szögezi le a közlemény.