Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakóotthon-átadás Vásárosnaményban

Lakóotthont adtak át pénteken Vásárosnaményban, az intézményben helyet kapnak olyan idős emberek is, akik az elmúlt évi tiszai árvíz károsultjai, és tönkrement házukat már nem építtetik újjá.


Dátum: 2002-03-01 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:17.497798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az avatáson részt vett Mádi László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Az intézményt Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Bosák Nándor, a Magyar Katolikus Egyház debrecen-nyírházi egyházmegyei püspöke adta át Jüttner Csabának, a létesítményt működtető helyi önkormányzat polgármesterének.

Lakner Zoltán az átadáson emlékeztetett arra, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium közel 500 millió forintos támogatási programmal segítette az árvízkárok felszámolását a szatmár-beregi térségben, és abból 100 millió forintot a vásárosnaményi lakóotthon építésére használtak fel.

Az intézményben egy- és kétszobás lakrészeket alakítottak ki, a hozzájuk tartozó közösségi helyiségekkel együtt. Az egyházmegye 4,5 millió forinttal járult hozzá az otthon építéséhez.

A vásárosnaményi önkormányzat térítésmentesen biztosított telket a beruházáshoz, és vállalta az intézmény működtetését is, úgy, hogy abban a beregi térség településeiről is helyeznek el idős embereket. A lakóotthon tervezésétől átadásáig nyolc hónap telt el.

Kapcsolódó elemek