Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszafogott támogatás Debrecennek

Felemás ellentételezési szerződést kötött a kormány a Gripen-program keretében - jelentette ki Halász János, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtöki, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján, ahol rámutatott arra is: a várost a szocialisták csak fél szívvel támogatják.


Dátum: 2003-02-20 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:05:02.516027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a szerződésnek előnyös és hátrányos pontjai egyaránt vannak. Kedvező, hogy az elmaradott régiók körét kibővítették, 1472 település 0,7, 1586 pedig 0,8 kiegészítő szorzóval vehet részt a svéd tőkebefektetésekben, négy város - köztük Debrecen - azonban kikerült a kedvezményezetti körből.

Ezt némileg kompenzálja, hogy az ipari parkokban történő beruházások szorzója viszont magasabb, s ezáltal jobb pozícióba kerülhet a megyeszékhely - mutatott rá Halász János.

A képviselő hangsúlyozta: a Fidesz debreceni képviselői szorgalmazni fogják, hogy a város megkaphassa azt a támogatást, ami megilleti.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elismerte: előnyös, hogy új területek - út, vasút, repülőtér, gyógyszálló-építés, kutatás-fejlesztés, ipari parkokban működő cégekbe történő beruházás - is bekerültek az ellentételezés profiljába.

Vitányi István, Berettyóújfalu fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: a bihari város és a térség jól járt a szerződésmódosítással, mivel bekerülhettek a kedvezményezetti körbe.

Bár a kötelező befektetési időtartam a képviselő szerint túlságosan hosszú, bíznak benne, hogy a beruházásoknak munkahelyteremtő vonzata is lesz. A térségben - mint mondta - égető kérdés a vasút fejlesztése, villamosítása.

Vitányi István kijelentette: a kistérségi menedzserek szerepe ennek a programnak a kapcsán is felértékelődik, a jelenlegi rendszerben azonban a megfelelő képviselet nem biztosított.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek