Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deák András búcsúztatása

Deák Andrásra 2007. november 2-án, pénteken 19 órakor szentmise keretében emlékeznek a Józsefvárosi Plébániatemplomban.


Dátum: 2007-10-26 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:25:17.458803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP közleményben tájékoztat: Deák Andrásra, a Kereszténydemokrata Néppárt október 20-án elhunyt országgyűlési képviselőjére - 2007. november 2-án, pénteken 19 órakor - szentmise keretében emlékeznek a Józsefvárosi Plébániatemplomban (1082 Budapest, Horváth Mihály tér 7.).

Temetése szűk családi körben történik.

Deák András 1951-ben született Budapesten. Iskoláit is a fővárosban végezte, a Budapesti Műszaki Egyetemen 1980-ban gépészmérnök szakon szerzett diplomát. 1989-ben lépett be a KDNP-be, 1990-ben egyéni kerületben indult a belvárosi helyhatósági választásokon. 1994. december 11-én győzött egyéni kerületében, majd Belváros-Lipótváros társadalmi megbízatású alpolgármesterévé választották. 2004 tavaszán lett országgyűlési képviselő, miután Isépy Tamás halála miatt az országos listáról behívták a megüresedett helyre. 2006-ban Budapest 15. választókerületében, a XI. kerületben szerzett egyéni országgyűlési mandátumot, így a megüresedett helyre időközi választást kell majd kiírni.

Kapcsolódó elemek