Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túladóztatták az embereket

Túladóztatás történt 2006-ban Magyarországon - jelentette ki a Lánchíd Rádióban Varga Mihály, a Fidesz gazdasági szakpolitikusa. A Fidesz a jövő évi költségvetéshez módosító javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek, amiben többek közt adócsökkentést javasol.


Dátum: 2007-10-26 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:25:25.394180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz költségvetési módosító javaslat-csomagjában egyebek mellett adócsökkentést javasol 2008-ra, és elrugaszkodva a kormány alapvetően nyereségérdekelt szemléletétől, javítanák az egészségügyi, az oktatási, valamint a szociális intézmények működését. Az önkormányzatok esetében világosan meghatároznák a kötelezően ellátandó feladatokat, amelyekhez pénzt is biztosítana a központi költségvetés, valamint elválasztanák egymástól a fejlesztési és működési célú hitelfelvételeket.

A Fidesz emellett a konvergenciaprogram felülvizsgálatára szólítja fel a kabinetet, mert az euro bevezetésével kapcsolatban nem hivatalosan emlegetett 2014-es dátummal legfeljebb Romániát tudjuk megelőzni, a többi tagállamot valószínűleg nem.

Kapcsolódó elemek