Előrelépés az élelmiszerjelölés ügyében
Az elhízást okozó élelmiszerek jelölési rendszerének kidolgozásáról állapodott meg az Egészségügyi Minisztériummal a javaslatot felvető fideszes képviselő; ezt az érintett Koszorús László, az ellenzéki párt fogyasztóvédelemmel foglalkozó politikusa mondta szombaton az MTI-nek.
Dátum: 2007-10-27 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:25:37.769034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Koszorús László szerint az egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy három részre bontják a munkát: a földművelésügyi minisztérium megvizsgálja az élelmiszerjelölés bevezetésének lehetőségét, az oktatási minisztérium az iskolabüfékben kapható élelmiszerek jelölési rendszerét nézi meg, míg az egészségügyi tárca a Fidesz szakpolitikusaival közösen tökéletesíti a fiatalok elhízása elleni programot.
A fideszes képviselő emlékeztetett arra, hogy a mostani volt a második találkozó az Egészségügyi Minisztérium és a másik két tárca képviselőivel, akikkel először szeptember közepén tárgyaltak erről a témáról.
Az egyeztetések előzménye volt, hogy a Fidelitas parlamenti képviselői június végén országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be, amelyben kezdeményezték, a fokozottan hizlaló termékek - például a csipszek vagy a csokoládék - csomagolásán figyelmeztessenek az elhízás veszélyére, illetve az ilyen élelmiszereket különítsék el a boltokban. Koszorús Lászlóék arra is felhívták a kormányt, hogy készítsen akciótervet a fiatalok elhízása elleni hatékonyabb fellépésre.
A fideszes politikus a mostani egyeztetés kapcsán hangsúlyozta: a gyerekek elhízása elleni küzdelem nem lehet politikai kérdés, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megforduljon az utóbbi évek kedvezőtlen tendenciája.
Koszorús László azt mondta, Magyarországon egyre növekszik a kórosan elhízottak száma, nemcsak a felnőttek, de a fiatalok körében is, hiszen a gyerekek majdnem egyharmada túlsúlyos. Eközben - tette hozzá - az egészségügy több milliárdot fordít a túlsúlyból eredő betegségek kezelésére.