"Rendíthetetlen embert küldjenek Brüsszelbe"
Rendíthetetlen, bátor, elszánt és megalkuvást nem ismerő emberre lesz szüksége az Európai Parlamentben a romániai magyarságnak, amelynek nagy számban kell részt vennie a november 25-i romániai európai parlamenti választásokon - mondta szombaton Krasznamihályfalván és Nagybányán Orbán Viktor.
Dátum: 2007-10-27 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:25:40.019234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szilágyság és a Partium határán fekvő község református templomában kezdődött Tőkés László hivatalos kampánykörútja, melynek során a november 25-i európai parlamenti választásokra gyűjt szavazatokat a romániai magyarság körében. A hétvégi kampánykörút első állomásán a püspök ünnepi istentiszteleten hirdetett igét.
A püspök Orbán Viktor és kísérete jelenlétében egyebek között arról beszélt: Magyarország egykor még élen járt az Európai Unióhoz csatlakozó országok sorában, ma azonban "sereghajtóvá" vált. A magyarság 1990-ben még boldogan talált egymásra a mesterséges határok lehullásakor, de 2004. december 5-én meg kellett tapasztalni a "testvérek megtagadását" - mondta.
Amíg Erdélyben és a Kárpát-medence többi határon túli területein élő magyarok nem rendelkezhetnek saját sorsukkal, amíg azt rosszindulatú idegenek szabják meg, s amíg a nemzeti önrendelkezésről lemondanak, addig mindannyian "babiloni fogságban" fognak élni - fejtette ki Tőkés.
Emlékeztetett: az elmúlt 15-20 esztendőben több mint egymillióval fogyatkozott meg a magyarság lélekszáma a Kárpát-medencében. "Fölolvaszt a világ kohója, elveszünk, ha továbbra is fogságban élünk" - hangoztatta a püspök. Anélkül, hogy megnevezte volna, kikre gondol, élesen elítélte azokat, akik szerinte továbbra is "a bűn fogságában élnek, kicsinyesek, önfeladók, kishitűek, és eladják magukat egy tál lencséért".
A templomban Orbán Viktor hangsúlyozta: a mesterséges határok nem választhatják el egymástól azokat, akik egymáshoz tartoznak. A magyar nemzet egységes, az is volt mindig, és az is marad - szögezte le. Úgy vélte, hogy az európai kontinens csak akkor lesz képes versenyre kelni a nála nagyobb hatalmakkal, ha fokozatosan lebontja a határokat. A jövőben az lesz csak a kérdés: mi magyarok képesek leszünk-e olyan nemzetpolitikát folytatni, amely nem szétforgácsoló és nem megosztó - hangsúlyozta Orbán.
A Fidesz-elnök arra buzdította az erdélyi magyarságot, hogy a többségi nemzetnél nagyobb arányban vegyenek részt a választásokon, úgy fogalmazott, hogy csakis rendíthetetlen embert küldjenek Brüsszelbe, olyat, aki nem ijed meg, nem köt könnyen kompromisszumot, aki az erdélyi összefogás ügyét és a magyar nemzet egészét hitelesen képviseli, s aki következetesen kiáll az erdélyi magyar autonómia ügyéért. Olyan bátor, elszánt, megalkuvás nélküli emberre lesz szükség az Európai Parlamentben, aki Európában megbecsülésnek örvend - mondta Orbán Viktor.
Este Nagybányán Orbán Viktor Tőkés Lászlóval együtt találkozott a helyi református közösség tagjaival.
Tőkés László kifejtette ki: a jövendő brüsszeli képviselet központi programja az autonómia lesz, amelyet már 1992-ben megfogalmazott az erdélyi magyarság, s amely annak idején bekerült a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) programjába. E szervezet azonban - állapította meg a püspök - a hatalmi együttműködés oltárán áldozta föl az autonómia ügyét. Kiemelte: az RMDSZ nagy mulasztást követett el azzal is, hogy külpolitikáját alárendelte a román kormány külpolitikájának. Tőkés hangsúlyozta: a mai magyar kormány nem áll ki az erdélyi magyarság mellett, így nem csoda, hogy manapság Európában nincs "magyar kérdés". A püspök Orbán Viktor személyét dicsérte. Utalt egyes politikusoknak a vélekedésére, miszerint a volt magyar miniszterelnök beavatkozik mások belügyeibe, szerinte azonban a Fidesz elnökének fellépésében nincs semmi kivetnivaló, hiszen - mint mondta - az egyik magyar ember nyugodtan beleszólhat a másik magyar embert érintő dolgokba.
Orbán Viktor arra buzdította a romániai magyarságot, hogy minél nagyobb számban járuljanak majd az urnák elé. Azzal érvelt, hogy Európában a nemzeti kisebbségek tagjai a többségi nemzethez képest mindenütt nagyobb arányban élnek szavazati jogukkal a választások idején. Aláhúzta: az erdélyi magyarságnak olyan embert kellene küldenie Brüsszelbe, aki rendíthetetlen, hitelesen képviseli a magyar nemzet egészét és kiáll az autonómia ügyéért. Úgy vélte, hogy az európai kontinens csak akkor lesz képes versenyre kelni a nála nagyobb hatalmakkal, ha fokozatosan lebontja a határokat. A jövőben szerinte az lesz csak a kérdés: mi magyarok képesek leszünk-e olyan nemzetpolitikát folytatni, amely nem szétforgácsoló és nem megosztó.
Utalt arra, hogy Magyarországon most komoly politikai, gazdasági és szociális válság van. Jó lenne, ha a határon túli magyarság ismét felnézhetne az anyaországra - folytatta -, de minél nehezebb a magyarországi helyzet, az otthoniak egyre jobban szeretnének erőt meríteni a határon túliaktól. "Soha sem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, a Kárpát-medencei magyar nemzetet, hogy ha összefogunk, ne tudnánk közös erővel újra és újra felemelni. Hiszem, hogy ez az idő nincs már messze" - mondta Nagybányán Orbán Viktor.