Az MSZP ragaszkodik az SZDSZ-hez
Dátum: 2007-10-28 00:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=101978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 04:25:43.078715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP-nek 2010-ig szóló megállapodása van az SZDSZ-szel, és az ország érdekeit szem előtt tartva kormányoznak együtt a szabad demokratákkal.
Ezt a szocialista párt szóvivője jelentette ki azután, hogy a liberálisok ügyvivője közölte, el tudja képzelni, hogy az SZDSZ egy Orbán Viktor nélküli konzervatív liberális erő szövetségese legyen.
Nyakó István hozzátette: a szocialisták vezető testületeinek napirendjén nem szerepel, hogy 2010 után kivel folytassák a kormányzást.